Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Apostol - Nehéz a boldogságtól búcsút venni
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sokan szegték meg a hatósági házi karantént pénteken

- 2020. május 2. 16:27 -

Kiss Róbert elmondta: május elsején 59 szabályszegés volt, ennek több mint fele Bács-Kiskun megyében.

Példaként említette, hogy egy vaskúti tanyán külföldi vendégmunkások csoportosan szegték meg a szabályokat.

A szlovák és magyar belügyminiszter megállapodása szerint hétfőtől változás lesz a határforgalom ellenőrzésben – jelentette be. Tornanádaskánál a 3,5 tonnát meg nem haladó legnagyobb össztömegű teherjárművek átkelését biztosítják majd 6 és 18 óra között. A bánrévei átkelőnél a V4-es országokból érkező tehergépkocsikat is beengedik hétfőtől, Vámosszabadinál pedig közös magyar-szlovák határellenőrzés lesz.

Közölte azt is, hogy a szombati határforgalmi előrejelzések alapján Nagylaknál, a kilépő oldalon várható jelentősebb várakozási idő.

Kifejtette: a több mint egy hónapja hatályban lévő kijárási korlátozások szabályait hétvégén többen szegik meg. Pénteken 1730 rendőri intézkedés volt emiatt, ebből 844 végződött figyelmeztetéssel, 487 helyszíni bírsággal, 399 esetben pedig feljelentést tettek.

Hozzátette, március 28. óta összesen 42 393 rendőri intézkedés történt a szabályszegések miatt.

Pénteken újabb hét repülőgéppel több mint 51 tonna egyéni védőfelszerelés érkezett Magyarországra. Az orvosi maszkokat, védőruházatot tartalmazó szállítmányok készletezéséről, raktározásáról és őrzéséről a hatóságok gondoskodnak – közölte.

Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy pénteken 1145 esetben rendeltek el újabb hatósági házi karantént, így jelenleg 10 754 van érvényben.

Kérdésre válaszolva megismételte: a 65 év felettiek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendeletben felsorolt üzleteket; amelyek nem szerepelnek ebben a felsorolásban, oda bármikor bemehetnek. Azt kérik azonban a legveszélyeztetettebbnek tartott korosztályba tartozóktól, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el otthonukat.

Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy az erre vonatkozó kormányrendelet szerint lehet tartani sportedzéseket akkor is, ha korábbi, jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

Újabb felvetésre Kiss Róbert arról beszélt, hogy azok az ingázók mentesülnek a hatósági házi karantén alól, akik munkavégzés vagy iskolalátogatás miatt utaznak valamelyik szomszédos országba. Ha orvosi kezelésre utazna valaki egy szomszédos államba, mentesülhet a hatósági házi karantén alól, ha egyéni méltányosságot kér az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettesétől – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a hétfőtől változó szabályok esetében, ha egy budapesti vagy Pest megyei lakhellyel rendelkező család vidékre utazik, milyen szabályok vonatkoznak, elmondta: a Budapesten és Pest megyében élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, ha ezt valaki megszegi, szabálysértést követ el.

Forrás: MTI

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 02:34
Overcast
N
Előjelzés
13°C
1.2 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.2 m/s N
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com