Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Varga Feri és Balássy Betty - Randevú
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sós Csaba elégedett az úszókkal

- 2012. szeptember 9. 15:12 -

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szakvezetője elégedetten értékelte a csapat szereplését a londoni paralimpián.

Négy évvel ezelőtt Pekingben öt érmet szereztek úszóink, most hatot, ráadásul az idei érmek fényesebbek, hiszen egy arannyal, három ezüsttel és két bronzzal zártunk, az előző paralimpián egy aranyunk és négy bronzunk volt – mondta Sós Csaba. – Több mint húsz számban voltunk döntősök, ami óriási szó, nemcsak a dobogósok tettek ki magukért, rengeteg kiváló eredménynek, egyéni csúcsnak örülhettünk.”
A csapat legeredményesebb versenyzői, a három érmet szerzett Sors Tamás (egy-egy arany, ezüst és bronz), illetve Tóth Tamás (két ezüst) voltak. Sós Csaba elmondta, esetükben nem tart attól, hogy „elszállnak” a sikertől.
„Két világklasszisról, profi felfogású sportolókról van szó – jelentette ki a szakember. – Mindketten felsőoktatási intézményben tanulnak, helyén tudják kezelni az elért eredményeiket. Mivel nagyon fiatalemberekről van szó, az is normális, hogy az elmúlt hónapok kemény felkészülése után most elengedik magukat egy kicsit. Én is azt mondom, hogy élvezzék ki a sikerek minden pillanatát, megdolgoztak ezért, most egy ideig nem kell, hogy a gondolataik csak az úszás körül forogjanak. Viszont abban is biztos vagyok, hogy amikor elkezdődik a felkészülés a következő feladatra, akkor Tamásék ugyanolyan profin és alázatosan fognak dolgozni, ahogy eddig is tették.”
A magyar úszócsapat legcsalódottabb tagja Illés Fanni volt, aki húszévesen azt sem tartja kizártnak, hogy abbahagyja az úszást, legalábbis erről beszélt utolsó londoni száma, a 100 m gyors után.
„Nem beszéltünk még egymással a folytatásról, de mindenképpen azt javaslom majd Fanninak, hogy ne kapkodjon el semmit – mondta Sós Csaba. – Nem Londonban és nem most azonnal kell döntenie a folytatásról, hanem otthon, amikor mindent nyugodtan átgondolt. Úgy érzem, talán túl nagy terhet rakott a saját vállára azzal, hogy az éremszerzést tűzte ki maga elé célul. Megértem az elkeseredettségét, de ősszel Budapesten tanul tovább, rengeteg új impulzus éri. Elképzelhetőnek tartom, hogy tart egy kis szünetet, de bízom benne, hogy nem vonul végleg vissza. Fanni komoly értéke a sportágnak.”

Adta hírül hparalimpia.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 3.6 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
* 6 = harminc hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 13. kedd, Kálmán, Ede napja van.
Az év 42. hete és 286. napja.
Holnap Helén napja lesz.

1479. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán hadai a kenyérmezei csatában megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget.


1962. Szőnyben (Komárom megye) felavatják a Barátság kőolajvezeték hazai szakaszát, továbbá a termikus krakküzemet. (kapacitása évi 1 millió tonna kőolaj desztillációja.)


Szabó Lőrinc: Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körül. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő, s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betűket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész.
Csak magyar ruhát hordott.
Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
Szerettem náluk lenni, mint sehol.

Időjárás

2026-10-13, 12:54
Clear sky
N
Clear sky
15°C
3 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 3 m/s N
Széllökések: 7.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com