„Szia, vakvezető kutyás srác, segíthetek valamiben?”

A vakvezető kutyával közlekedő emberek általában aktívabb életet élnek, mint sorstársaik. Számukra fontos, hogy vakvezető kutyájukra most is számíthatnak, amikor munkába járnak, és akkor is, ha home office-ba vonultak, mert a kutya ellátása, mozgatása napi feladatot jelent számukra, amiért most a szeretetet mellett olyan extra „terápiát” kapnak, ami mindig kéznél van.

Klienseink közül – vagyis akik tőlünk kaptak vakvezető kutyát -, aki megtehette, otthonról dolgozik a kijárási korlátozás alatt, de többen bejárnak teljes vagy részmunkaidőben a munkahelyükre tömegközlekedéssel. Krekács Ervin elmondta, hogy ő mindig igyekszik a buszon tartani a távolságot, ami egyáltalán nem könnyű egy vak embernek, ezért is fertőtleníti gyakran a kezét és a munkahelyén maszkot visel. Ervin két vakvezető kutyával közlekedik. Bogyó sajnos megvakult, már letette a hámot és nyugdíjba vonult. Látássérült gazdája, Ervin így sem mondott le róla, így gazdájával és kutyabarátjával, a szintén vakvezető Texszel tölti nyugdíjas éveit.

Vannak, akik egyedül megoldják a bevásárlást a vakvezető kutyájukkal, mások, például több 70 év feletti kliensünk nem mozdul ki otthonról, rokonaik, ismerőseik bevásárolnak nekik. Szerencsésebb ebben az időszakban a kutyatápot házhoz rendelni, amire szintén van példa.

Vida Zoltán, alapítványunk munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a látó emberek most a szokásostól eltérő módon próbálhatnak meg segítséget adni a tájékozódásban: míg a járvány előtt a megszólítás és az érintés volt a megfelelő kapcsolatfelvétel – fontos, hogy ruhával fedett rész érintése –, most az egy-két méteres távolságtartás miatt marad a megszólítás. Egy zajokkal teli bevásárlóközpontban azonban ez sem mindig egyszerű, ezért Zoltán arra biztat mindenkit, legyenek bátrak, és ha másként nem megy, most az is belefér, hogy így szólítsanak meg egy az utcán vagy a bevásárlás közben valamiért elbizonytalanodó látássérültet: „Szia, vakvezető kutyás srác, segíthetek valamiben?” Senki nem fog emiatt megsértődni, sőt, kétszer annyit segíthet, aki gyorsan segít.

Kérjük, támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését!
1% adószámuk: 18449149–1–05 Így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28

Számomra Fahéj az élet fűszere

Alapítványunk a kijárási korlátozás kezdetén elmondta klienseinek, hogy jelezzék, ha bármiben segítségre szorulnak a következő hetekben. Nem érkezett ilyen kérés, valószínűleg azért, mert a vakvezető kutyával közlekedők általában nagyon önálló, társadalomba integrált életet élnek, ami ebben a helyzetben is segíti őket az életük megoldásában. A siker része az is, hogy a négylábú segítőik a kevesebb mozgást lehetővé tevő karanténban is sok örömet adnak, és mintegy terápiás kutyaként működnek.

Vértesi Alexa így ír Fahéjról: „Minden helyzetben számíthatok rá, látott már nagyon vidámnak, de nagyon szomorúnak is. És ő mindig ott volt. Hogy megnevettessen, hogy tartsa bennem a lelket, hogy azt sugallja, igen, akkor is menni kell, amikor az ember már úgy érzi, elérte a határait, mert érdemes. Bármi is történt, ő mindig segített, a munkájával, de már csak a jelenlétével is. Befejezte velem a középiskolát, jártunk együtt hegedűórákra, és lassan már az egyetemi tanulmányaink végére érünk. Igen, együtt, mert a szó fizikai és lelki értelmében is egy csapat vagyunk. Remélem, hogy még nagyon sok szép élmény vár ránk, ahogy már eddig is rengeteg mindenben volt részünk. Ő egy örökké pozitív, bohókás, végtelenül lelkes, maximalista labrador lányt, aki igazi Egyéniség. Mert kétségtelen, hogy számomra Fahéj az élet fűszere.”

Sápi Dórának ezt adja a karanténban Fidzsi: Mindennap csempész egy kis vidámságot vagy izgalmat az életbe. Az, hogy szabadságot ad, most új értelmet nyert: nemcsak közlekedni tudok miatta szabadabban, de miatta van az is, hogy napi minimum kétszer kiszabadulok a házból és sétálunk vagy labdázunk egy nagyot a ház melletti erdőben.