Szívfacsaró élményben volt része a Tankcsapdának
A „tankcsapdás” fiúk ezúttal a közönség soraiban ültek.
Hétfőn ismét elhozta Mikulását, és vele együtt karácsonyi meglepetéseit a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) a Böszörményi úti Fogyatékosokat Ellátó Intézménybe. A sérült gyermekek nagy örömére ismét náluk vendégeskedett a debreceni Tankcsapda zenekar, akik számára rendhagyó műsorral készültek a fiatal lakók. Többek között elhangzott a zenekar Alföldi gyerek című slágere is, melyet egy látássérült lány adott elő.
Egy jobb világ a cél
Vidám és egyszerre szívfacsaró érzés volt látni a fiatalok műsorát. Már tavaly eldöntöttük, hogy mindenképpen segíteni akarunk a sérült fiataloknak, és a mondhatni, „éhbérért” dolgozó ápolóknak és gondozóknak. Éppen ezért, amikor megnyertünk egy televíziós vetélkedőben kétmillió forintot, nem volt kérdés, hova szánjuk az összeget. A kezdeményezésünkhöz csatlakozott a KITE Zrt. is, így csaknem hárommillió forint értékben tudtunk most olyan gépeket és tárgyakat adományozni, melyek a hétköznapi létezéshez szükségesek. Amikor sérült fiatalok között vagyunk, akaratlanul is eszünkbe jut, hogy akár a mi családunkba is születhetett volna fogyatékkal élő gyerek. Ilyenkor gondoljuk át igazán, mi is számít valódi problémának az életben. Az ilyen találkozások után másképp nézünk a világra mondta el érdeklődésünkre Sidlovics Gábor, a zenekar gitárosa.
A felajánlásnak köszönhetően a Böszörményi úti intézmény ágy melletti monitorokkal, leszívó- és sterilizáló készülékekkel is gazdagodott mondta el dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke.
Forrás:haon.hu
Ezeket is olvassa el:
Tegyünk Együtt a jövőnkért 2022-ben is!
Látássérültek szálltak vízre Székesfehérváron, nem mindennapi kaland lett belőle (galéria)
Ezt add össze! – Együtt a jövőnkért 2023. március
Lépések a sötétben, fények a technológiában: egy nap, ami megváltoztatta a láthatatlant
Online Braille-konferencia
Látássérülteknek kedvez a Google Dokumentumok
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C






Vélemény, hozzászólás?