Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter műsora
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szlávik: heten vannak intenzív osztályon

- 2020. március 22. 15:42 -

Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember – egy 65 és egy 75 éves nő hunyt el.

Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.
Közölte, a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is. Kiemelte: a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka. Szlávik János hozzátette: vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból. Köztük vannak 40 és 60 év körüliek is.

Tájékoztatása szerint jelenleg 49 embert ápolnak a Szent László Kórházban. A kórházban ápolt betegek felének enyhe vagy közepes tünetei vannak, úgy mint köhögés, légszomj, magas láz, gyengeség, izom- és ízületi fájdalmak. A betegség lefolyásáról szólva elmondta: a betegek 20 százalékánál  néhány napos köhögés után magasabb láz, „köpetürítéssel járó köhögés, rendkívüli fejfájás és gyengeség jelentkezik. Ilyenkor a betegség a súlyos stádiumba vált át”.

Ezek a betegek általában 10-14 nap múlva intenzív osztályra kerülnek, és ott gépi lélegeztetésre szorulnak. A gépi lélegeztetés sokszor hetekig is eltart – mondta, megjegyezve, hogy a jelenleg intenzív osztályon ápolt egyik beteg két hete lélegeztetőgépen van. Szlávik János elmondta azt is: azok a betegek, akiknek nagyon enyhe tüneteik vannak, otthon várhatják a gyógyulást, ami általában két hét. Amennyiben az állapotuk romlik, ezek a betegek is azonnali kórházi kezelésre szorulnak.

MTI 2020. március 22.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 22:26
Clear sky
ENE
Clear sky
14°C
0.9 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.9 m/s ENE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com