Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hallássérült gyermekek fejlesztése - A Koraszülöttekért Országos Egyesülete m*sora
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Parkolási igazolvány – a MEOSZ elnöke azonnali intézkedést kér a mozgáskorlátozott embereket érintő jogsértés megszüntetése érdekében

- 2019. november 7. 11:38 - 1983 megtekintés

Azonnali intézkedést és vizsgálatot kér dr. Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkártól a mozgáskorlátozott emberek parkolási igazolványa körül kialakult jogsértés miatt Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Hiába írja elő ugyanis az új rendelkezés – a MEOSZ kérésével összhangban -, hogy 2019. október 1-jétől az a mozgáskorlátozott személy, akinek állapota orvosilag igazoltan végleges, határozatlan időre, azaz lejárati határidő nélkül kapja meg a parkolási igazolványát, az érintettek továbbra is csak 5 évre kapják meg az igazolványukat. A MEOSZ-hoz érkező tömeges panaszok szerint volt, hogy arra hivatkozva nem kapták meg a végleges igazolványt, hogy „a rendszer még nem állt át az új helyzetre, illetve nem tudta kezelni”, míg más esetben az ügyfelet a kérelem benyújtásakor az eljárás szüneteltetésére kötelezték. Kovács Ágnes a panaszok miatt haladéktalanul dr. Tuzson Bence államtitkárhoz és dr. György István kormánymegbízotthoz fordult a kormányrendeletben foglaltak érvényre juttatása érdekében.

„Korlátok nélkül” – Ünnepélyes eszközátadó Budapesten

- 2019. október 2. 20:41 - 1806 megtekintés

Újabb állomásához érkezett a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek infokommunikációs akadálymentesítése című EFOP-1.1.5-17-2017-00004 jelű projektje. A 728,24 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósuló projektben a súlyosan mozgáskorlátozott emberek állapotának és szükségleteinek komplex kiértékelését követően megkezdődik az egyéni igényekhez igazított tabletek kiosztása. A Széchenyi 2020 program keretében 600 súlyosan mozgáskorlátozott embernek tudnak segítséget nyújtani, hogy az infokommunikációs akadálymentesítés révén önállóan tudják intézni mindennapi ügyeiket.

A MEOSZ fellépése nyomán egyszerűsödik a mozgáskorlátozott emberek parkolókártya igénylése

- 2019. szeptember 14. 7:59 - 2180 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége következetes, szakmailag alátámasztott érdekvédelmi munkájával elérte, hogy a jövőben a mozgáskorlátozott emberek a speciális igényeihez igazodó, egyszerűbb eljárás keretében igényelhetik a parkolási igazolványt. A MEOSZ kérésével összhangban 2019. október 1-jétől az a mozgáskorlátozott személy, akinek állapota orvosilag igazoltan végleges, határozatlan időre, azaz lejárati határidő nélkül kapja meg a parkolási igazolványát. 2020. január 1-jétől pedig az ügyfélnek már nem kell a határidőket fejben tartania, mert a kormányhivatal a lejárat előtt 90 nappal értesíti az érintetteket, akik a jogosultságuk fennállása esetén kezdeményezhetik a parkolási igazolványuk meghosszabbítását – fogalmazott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke.

Újítja a MÁV az állomásait, csak épp az akadálymentesítésről feledkeztek meg

- 2019. augusztus 29. 11:23 - 1909 megtekintés

Noha felújítják az évente közel félmilliós utasforgalmat bonyolító Kőbánya alsó vasútállomást, az akadálymentesítésre már nincs pénz. Erről a MÁV elnök-vezérigazgatója beszélt az ATV Híradónak. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége jogsértőnek nevezte a gyakorlatot. 2023-ig egyébként 50 állomást újítanak fel az országban.

Laptop könnyíti meg a mozgáskorlátozottak mindennapjait

- 2019. augusztus 26. 22:02 - 1580 megtekintés

Lezárult a mozgássérülteket segítő pályázat második része, az új jelentkezők hamarosan megkapják számítógépes eszközeiket, tájékoztatta lapunkat Szabó Sándor, a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének elnöke.

A MEOSZ fellépése nyomán az EMMI munkacsoportot hív össze a gyógyászati segédeszközrendszer felülvizsgálata érdekében

- 2019. július 18. 9:12 - 1989 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége megalapozott és következetes szakmai és érdekvédelmi munkája révén elérte, hogy az EMMI munkacsoportot hoz létre a gyógyászati segédeszközrendszer felülvizsgálata érdekében. A MEOSZ kezdeményezése nyomán dr. Horváth Ildikó, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára 2019. július 16-án a minisztériumba hívta össze azt a megbeszélést, melyen az érintett szervezetek – köztük a MEOSZ – bevonásával vázolták a gyógyászati segédeszközrendszert érintő legfontosabb feladatokat. Az államtitkár asszony jelezte: előreláthatóan augusztus második felében ül össze először a munkacsoport. Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke kérte: a munkát a MEOSZ által kidolgozott, a gyártók és forgalmazók által támogatott szakmai anyagok alapján kezdjék meg, melyek az elmúlt egy évben kerültek a tárca elé. Jelezte: a rendszer olyan felülvizsgálatára van szükség, mely azt eredményezi, hogy a gyógyászati segédeszközökre fordított állami források innovatív, magas szakmai színvonalon, az egyén személyre szabott szükségleteit fedezzék, miközben a gyártók és forgalmazók érdekei és képviselve legyenek.

Gyógyászati segédeszközrendszer: a MEOSZ elnöke azonnali egyeztetést sürget az EMMI korábbi ígérete alapján

- 2019. július 1. 21:31 - 1709 megtekintés

A MEOSZ szerint a gyógyászati segédeszközt használók kritikus helyzete miatt nem odázható tovább a gyógyászati segédeszközrendszer teljes körű átalakítása, ezért Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke azonnali intézkedések megtételére kérte fel dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárt. Arra kéri, hogy az EMMI egészségügyért felelős államtitkársága – a MEOSZ szakmai anyagát alapul véve -haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket, és a korábbi ígéretnek megfelelően hívják össze az első egyeztetést – fogalmazott Kovács Ágnes. A MEOSZ a több százezer érintett érdekében és nevében lép fel mielőbbi megoldást sürgetve.

MEOSZ akadálymentességi szakértői változtatásokat javasolnak az M3-as metró átadott északi szakasza kapcsán

- 2019. június 26. 20:28 - 2001 megtekintés

A MEOSZ munkatársai 2019. május 16-án a BKV Metró Felújítási Projekt Igazgatóság és a Budapest Közút Zrt. Metró Mérnök Igazgatóság képviselőivel közös helyszínbejáráson vettek részt a felújított M3-as metró északi szakaszán. A MEOSZ szakértői az akadálymentes közlekedés és használat szempontjából vizsgálták a felújított állomásokat. A Szövetség csak a teljes körű akadálymentesítést tartja elfogadhatónak, amely nemcsak a metróállomások, hanem az ahhoz közvetlenül kapcsolódó aluljárók és a felszíni közlekedés hozzáférhetőségét is magában foglalja. Így az Árpád híd állomásnál tapasztaltak alapján – ahol a bejárás alkalmával a villamosmegállókat az aluljáróval összekötő felvonók borzalmas állapotban voltak, illetve nem működtek, amelyről nincs megfelelő tájékoztatás sem kihelyezve – a MEOSZ a BKK Zrt. vezérigazgatójához fordult a probléma teljes körű és hosszú távú megoldása érdekében.

1 2 3

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

MichaelLiZ - 2026-06-11 18:33

[url=https://www.stephburtcashoffers.com/we-buy-houses-in-conyers-georgia/?tve=true&tcbf=c9a9e6fd57] Steph Burt Georgia YesiBuy acquisitions[/url] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ] ]

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 11:11

sziasztok üdv mindenkinek szia Balu jó adit

Rsg Music Boxx - 2026-04-11 09:47

sziasztok üdv mindenkinek szép napot

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Oldal: 1 / 208: 1234...208

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 12. péntek, Villő napja van.
Az év 24. hete és 163. napja.
Holnap Antal, Anett napja lesz.

1225. A Német Lovagrend, melynek II. Endre a Barcaságot ajándékozta, hálátlan lett. A királyt világi dolgokban sem ismerte el urának , sőt még erőszakos birtokfoglalást is tett. Júliusban a király e rendet fegyverrel űzte ki.


1952. Üzembe helyezik a Tiszamenti Vegyiművek első gyáregységeit Tiszaszederkényben (Borsod-A.-Z. megye)


Kice-vice, Villő,
Gyűjjön rád a himlő!
Behozzuk a zöld ágat,
Kivisszük a kice-vicét.
Kice-vice, Villő!
Gyüjjön rád a himlő!
Határinkat a jégeső
El ne verje!
Kice-vice, Villő!

népköltés

Időjárás

2026-06-12, 14:41
Clear sky
NW
Clear sky
24°C
3.7 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 71%
Szél: 3.7 m/s NW
Széllökések: 11.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com