Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Műsorajánlat
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Taiko dobolással fejlesztenek fogyatékkal élő tasmániai diákokat

- 2022. február 7. 9:24 -

Dobolás révén fejlesztik egy tasmániai iskolában a fogyatékkal élő diákok képességeit. A fővárosban, Hobartban található Rosny College-ban 2014-ben vezették be a japán taiko dobolást mint tantárgyat, hogy a résztvevők kreativitását és önbizalmát erősítsék, és felkészítsék őket a főiskola elvégzése utáni önálló életre.

Fotó:Euronews

„Néhányan nagyon gyorsan megtanulták, és megtiszteltetés nézni, ahogy játszanak, és láthatom, ahogy fejlődnek” – mondja az iskola egyik tanára.

A csoport rendszeresen látogat más hobarti iskolákba, ahol bemutatókat tartanak – ez pedig az önbizalomnak is jót tesz.

„Néha kicsit ideges vagyok, de nem baj, vizet iszom, hogy megnyugodjak, és mély levegőket veszek” – mesél stresszkezelési módszereiről egy diák.

„Még mindig próbálok ráérezni a ritmusra, és ellazítani a csuklómat” – mondja egy másik tanuló.

2018-ban a csoport egy része Japánba utazott, hogy igazi taiko mesterekkel találkozzon. Pedagógusaik remélik, hogy az utazási korlátozások feloldásával ez ismét lehetségessé válik…

(Forrás:Euronews)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt + 9 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 01:59
Clear sky
N
Clear sky
3°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.5 m/s N
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com