Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Live world - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Találkozzunk! – Együtt a jövőnkért 2024. június

- 2024. június 10. 7:01 -

Az online világ lehetőséget biztosít a távolságok gyors leküzdésére, de vannak olyan területei az életnek, melyeket jobb személyesebb keretek között megvitatni, átbeszélni. Ilyen a jövő tervezése is.

A Jövő kilátásai program Együtt a jövőnkért alkalmai 2019-ben indultak azzal a céllal, hogy felmérjék, milyen az aktuális helyzet a középiskolás látássérült fiatalok oktatásában-nevelésében, s arra megfelelő megoldási javaslatokat tegyenek szakemberek bevonásával. Az évek elteltével, s az igények beérkezésével a középiskolás szükségleteken túl az általános iskolás és a fiatal felnőtt korosztály számára is szerveztek olyan tájékoztató alkalmakat, melyek a felmért problémákra adtak választ. Az előadások illetve beszélgetések során a résztvevők kérdezhettek is a különböző tematikára felfűzött alkalmak előadóitól. De hol tart most a projekt, és mire van szüksége a fiatalságnak a jövőben? Erre adhatja meg a választ, aki eljön az MVGYOSZ felújított székházába júniusban.

Az eseményen egyaránt helyt adnak a szervezők egymás közelebbi megismerésének, a komoly megbeszéléseknek és a kötetlenebb csevegésnek. Mindeközben a következő témákat tervezik boncolgatni:

– Milyen eszközök és programok, applikációk érhetőek ma el Magyarországon a látássérült fiatalok mindennapos segítése céljából? Milyen eszközökre lenne még szükség a mindennapokban? Milyen források állnak rendelkezésre ezek beszerzésére?

– Milyen oktatást segítő eszközökre és programokra, applikációkra van ma szüksége egy látássérült fiatalnak, hogy elérhető legyen számára az a tudás, mellyel helyt tud állni egy oktatás-nevelést végző intézményben?

– Integráció és/vagy szegregáció?

– Mit szeretnének a fiatalok és a szüleik, milyen programokkal, tevékenységekkel támogassa az MVGYOSZ a látássérült fiatalokat? És mit gondolnak erről a témáról a szakemberek?

Az eseménysorozat júniusi, jelenléti formában megtartott alkalmára szeretettel várják a látássérült fiatalokat és szüleiket, gyógypedagógus szakembereket és hallgatókat, az oktatási intézmények képviselőit, az érdekképviseleti szervezetek munkatársait és önkénteseit, illetve más, a téma iránt érdeklődő személyeket.

A júniusi Együtt a jövőnkért esemény

– időpontja: 2024. június 21. (péntek) 10:00-12:30

– helyszíne: MVGYOSZ székháza (1146 Budapest, Hermina út 47.)

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2024. június 18. (kedd) 12:00-ig fogadnak a következő online űrlapon:

https://forms.gle/FPayXf4Y8CXPz1j26

 

(Puskás Anett – MVGYOSZ. ifjúsági referens)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt - 5 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 3. kedd, Győző napja van.
Ma van a(z) A magyar tudomány napja.
Az év 45. hete és 307. napja.
Holnap Károly napja lesz.

1777. A Nagyszombatról áthelyezett tudományegyetem Budán. A királyi palotában november 3-án kezdették meg a tanítást és pedig az új tanulmányi rendszer szerint.


1786.A császár elrendelte, hogy az aratás befejezésétől egy napon belül be kell szedni a kilencedet és a tizedet, hogy a termést minél kevesebb kár érje.


Buda Ferenc / 1936. nov.3. -/

Ne rejtőzz el..

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Időjárás

2026-11-03, 17:51
Overcast
N
Előjelzés
9°C
2.9 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 2.9 m/s N
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /71% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com