Támogatott lakhatási szolgáltatást indított a „Helyet” Alapítvány
Értelmi fogyatékossággal élő személyeknek indított támogatott lakhatási szolgáltatást a „Helyet”
Alapítvány.
A Jászberényben található „Támogat-Lak” elnevezésű program célja egy olyan lakhatási
forma biztosítása, melyben a szükséges kísérő támogatás mellett a minél teljesebb autonómia és
önellátás kerül előtérbe.
A támogatott lakhatás – olvasható az alapítvány honlapján egy olyan bentlakást biztosító forma, ahol
a lakók életviteli irányítással élhetik a mindennapi életüket. Ez egy teljesen új megközelítést jelent az
eddigi szigorú, intézményi ellátáshoz képest, hiszen nem a korlátozásokra helyezi a hangsúlyt, hanem
az önrendelkezésre, a minél teljesebb, önállóbb életre. A beköltözők, képességeiknek megfelelően
önállóan alakíthatják életüket, végezhetik a mindennapos feladatok ellátását, többek közt, a ház
karbantartását, takarítását, a vacsora és a reggeli elkészítését, a bevásárlást, a ruházatuk mosását,
stb.
A lakhatási szolgáltatás a helyi lakóközösségbe integrálva, egy nagyméretű házban kialakítva
megteremti a lehetőséget a szolgáltatást igénybe vevők társadalomba való bekapcsolódására, az
átlagos életforma megélésére. A program olyan felnőtt korú, autizmussal vagy értelmi
fogyatékossággal rendelkező személyeknek nyújt lehetőséget, akik korábban valamely ápoló-
gondozó otthoni, illetve lakóotthoni, lakásotthoni ellátást vették igénybe, vagy családi környezetből
érkeznek a lakhatás hosszú távú megoldásának igényével.
A szervezet további tevékenységével és a „Támogat-Lak”-programmal kapcsolatban az alábbi
oldalakon tájékozódhat:
Ezeket is olvassa el:
A szociális ellátás nem az állam monopóliuma
Aki a kicsit becsüli
Gyógyuljon meg látásunk evangéliumi mértékre! – Fogyatékkal élőket segítők szakmai napja Kaposváron
Az MVGYOSZ is részt vett az Esélyek és kihívások konferencián

Könnyen érthető cikk a koronavírusról 58 – 2020. június 12.
Távoktatási program autista gyereket nevelő családok számára
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C





