Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A rádiózás története - Rózsa Dezső interjúja
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tanulmányi pályázat a VGYKE-nél

- 2018. május 24. 15:02 -

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) döntése, illetve az elnökség 2018. számú határozata értelmében tanulmányi támogatás pályázatot ír ki az egyesület kiskorú tanulói részére . A pályázat keretösszege 200.000,- Ft, amely az MVGYOSZ-nek a VGYKE részére 2018. évben leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

A VGYKE. ezen pályázattal azon diák tagjait kívánja támogatni, akik általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják. Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2018-as évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2018-as tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik. Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet. Az űrlap mellé kötelező mellékletként csatolni szükséges a pályázó eredményesen lezárt tanulmányi évét igazoló bizonyítvány másolatát. A támogatási összeg egyszeri 10.000,- Ft . A támogatásról kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján. A pályázati felhívás és adatlap 2018. május 1-től letölthető a VGYKE honlapjáról ( www.vgyke.com), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken: VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57. Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont) E-mail: ugyfel@vgyke.com Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5. Telefon: (23) 428-727 (70) 773-4054 E-mail: budaors@vgyke.com Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11. Telefon: (70) 773-4044 E-mail: cegled@vgyke.com Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B. Telefon: (70) 773-4072 E-mail: dabas@vgyke.com Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23. Telefon: (70) 387-5265 E-mail: godollo@vgyke.com Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete Telefon: (70) 387-5263 E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com Dunakanyari Látássérültek Egyesülete Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14. Telefon: (70) 773-4078 E-mail: vac@vgyke.com A pályázatok benyújtási határideje 2018. június 30. A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban a munkatársak előzetes egyeztetés esetén állnak a pályázók rendelkezésére a pályázati adatlapok kitöltésében. Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2018. június 30. A pályázatokat a VGYKE elnöksége folyamatosan hagyja jóvá a meghatározott keretösszegig. legkésőbb 2018. július 8. napjáig. A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján és hírlevelében. A pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* hat = 48

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 5. csütörtök, Imre napja van.
Ma van a(z) Szent Imre ünnepe.
Az év 45. hete és 309. napja.
Holnap Lénárd napja lesz.

1844. Főtiszti állomások a magyar ezredekben. Ez országgyűlés is megújított feliratban kérte ő fönségét, hogy a magyar ezredekben tisztségekre és a hadparancsnokságokra is, a törvények rendeletéhez képest, született honfiak alkalmaztassanak.


1963. Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészmű üzemét, a második ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.


Kántor Péter / 1949. nov.5. - /

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

Időjárás

2026-11-05, 21:44
Clear sky
WSW
Clear sky
6°C
0.6 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1032 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.6 m/s WSW
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com