Tegyünk Együtt a jövőnkért 2022-ben is!
Az Együtt a jövőnkért online beszélgetés sorozat idei első alkalmán két újabb egyetem esélyegyenlőséget támogató szolgáltatásait, valamint egy civil szervezet sokszínű tevékenységét mutatják be a meghívott előadók.
2021-ben számos partnerintézménnyel, szervezettel került a MVGYOSZ. Jövő kilátásai projekt közelebbi kapcsolatba, és ezt a sort idén is folytatják. A januári online eseményen a Szegedi Tudományegyetem látássérült hallgatóinak egyenlő esélyű hozzáférését támogató szolgáltatásait mutatja be Nagygyörgy Éva rehabilitációs szakértő, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Központjának munkáját pedig Berényi András, az egyetem fogyatékosságügyi koordinátora, a központ vezetője ismerteti. Az egyetemeken elérhető szolgáltatások mellett a Látás-Mód Alapítvány a Látássérült Emberek Oktatásáért szervezet tevékenységét mutatja be Weisz Ildikó, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az eseményre várják a szervezők a látássérült hallgatókat, diákokat és szüleiket, az oktatási intézmények képviselőit, az érdekképviseleti szervezetek munkatársait és önkénteseit, illetve más, a téma iránt érdeklődő személyeket.
A januári Együtt a jövőnkért online esemény
– időpontja: 2022. január 25. (kedd) 16:00-18:00
– helyszíne: online, a Google Meet videokonferenciákra kialakított felülete.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2022. január 24. (hétfő) 12:00-ig kell megtenni a következő online űrlapon: https://forms.gle/nsoPRsUajXxxJBHe8
(Puskás Anett – MVGYOSZ. ifjúsági referens)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A tablet, amellyel a látássérültek is láthatnak
Fogyatékossággal élő gyermekek "tavaszköszöntő" rendezvénye
Aki a jég hátán is megél látássérültként – Interjú Lahuda Józseffel
Egy látássérült vőlegény Da Nangban több mint 1000 km-t utazott, hogy hazahozza gyönyörű menyasszony...
LESEK – „Semmivé válnak az akadályok”
Azt ígérték, jó biznisz lesz, de átverték a látássérült férfit
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
22°C







Vélemény, hozzászólás?