Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Republic - Tyereskova
75
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Testvérben az erő – indul az Emmi új kampánya.

- 2015. december 19. 10:54 -

A testvérek fontosságát bemutató kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Testvérben az erő címmel – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Megerősítették azt is, jövőre nő a kétgyerekes családok adókedvezménye.

Balog Zoltán elmondta, a felmérések azt mutatják, hogy gyakran már a második gyerek születésére sem jut idő a családokban, ahhoz azonban, hogy minél több háromgyerekes család legyen Magyarországon, először el kell érni, hogy a második gyerek is megszülessen. Ezt szeretnék segíteni azzal is, hogy 2016. január 1-jétől emelik a kétgyerekesek családi adókedvezményét, havonta öt ezer forinttal több marad náluk, így a jelenlegi húszezer forint helyett már 25 ezer forint – tette hozzá.

A cél, hogy 2019-re havonta 40 ezer forint maradjon a két gyereket nevelőknél az adókedvezmény jóvoltából – emelte ki a miniszter.

Elmondta azt is, hogy jelenleg három gyerek után 100 ezer forint az érvényesíthető adókedvezmény, nagy tehát a különbség a két, illetve három gyerekes családok között. Ezt szeretnék most csökkenteni az emeléssel, a három gyerekesek adókedvezménye viszont változatlan marad – emelte ki.

Novák Katalin arról beszélt, hogy az anyagiakon kívül egyéb akadályok is szerepet játszhatnak abban, hogy kevés a nagycsalád Magyarországon. Ilyen akadály lehet például a túl kevés információ. Ezért indította el nemrég az államtitkárság a csalad.hu portált, amelyen minden fontos családoknak szóló információ könnyedén elérhető – közölte.

A sajtótájékoztatón bemutatták a kampányhoz tartozó kisfilmet, amely a közeljövőben a rádióban is hallható és a televízióban is látható lesz majd.

Novák Katalin ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a testvérkampánnyal kampányok sorát indítják majd el, amelyekkel számos felületen és többféle módon találkozhatnak majd az emberek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 2 = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 19:15
Clear sky
NW
Clear sky
7°C
1.6 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.6 m/s NW
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com