Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Hallássérült gyermekek fejlesztése - A Koraszülöttekért Országos Egyesülete m*sora
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tiltakoztak a fogyatékkal élők Bukarestben

- 2017. augusztus 23. 18:12 -

Gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe kényszeríti a mozgássérülteket foglalkoztató védett műhelyek többségét az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet augusztus 7-én hagytak jóvá és szeptember elsejétől lép életbe Romániában. A mozgássérülteket tömörítő érdekszervezetek kedd délben tüntetést szerveztek Bukarestben a kormányrendelet gyakorlatba ültetése ellen.

A 2017/60-as számmal jelzett jogszabály indoklásában az áll, hogy a 11 évvel ezelőtt hozott, védett műhelyekre vonatkozó törvényt jobbá teszik, hiszen ezzel megnyitják a teljes munkaerőpiacot a mozgásukban korlátozottak számára is. A valóságban azonban ennél árnyaltabb a helyzet: egy eddig – a maga hibáival ugyan, de – viszonylag jól működő rendszer dől össze. A döntés miatt hozzávetőleg 2000 mozgássérült lesz munkanélküli és mintegy 700 védett műhely húzhatja le a rolót szerte az országban.

Kiskapuk voltak és lehetnek

A 2006 óta érvényben lévő 448-as törvény értelmében minden közintézménynek és vállalkozónak, amely legalább 50 embert foglalkoztat, kötelessége volt, hogy alkalmazottainak 4 százaléka (50 alkalmazott esetében minimum 2 személy) fogyatékkal élő legyen. Ha ezt nem teljesítette, akkor az fogyatékkel élő alkalmazottak számának megfelelően az országos bruttó minimálbér 50 százalékát kellett befizetniük az államkasszába. Ezt kiküszöbölhették azzal, ha védett műhelyben gyártott termékeket vagy szolgáltatásokat vásároltak az államkasszába befizetendő összeg értékében.

Ezt a lehetőséget törölte el a nemrég meghozott kormányrendelet: tehát, most már csak az állami költségvetést gazdagíthatják a vállalkozók és az intézmények, nem jár kedvezmény azért, ha védett műhelyből vásárolnak. A döntéshozók a kormányrendelet szövegében ezt azzal magyarázzák, hogy így nagyobb teret adnak a hátrányos helyzetűeknek, hogy a nyílt munkaerőpiacon próbáljanak elhelyezkedni, ennek érdekében a közintézményeknek ezentúl kötelességük lesz versenyvizsgát szervezniük számukra.

Az eddigi törvénnyel az volt a döntéshozók legnagyobb baja, hogy olyan egységek is védett műhellyé nyilváníttatták magukat, amelyek alkalmaztak ugyan fogyatékkal élőket, azonban kifejezetten profitorientált tevékenységet folytatattak, így illetéktelenül élveztek bizonyos előnyöket.

Sokan dönthetnek helyette a betegnyugdíj mellett

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete Csíkszeredában működteti Hargita megye nyolc védett műhelye közül az egyiket. A műhely majdnem 300 céggel áll kapcsolatban, amelynek dolgozói többek között munkaruhákat, ágyneműket, lakástextíliákat, fából készült játékokat gyártanak. A szolgáltatások terén pedig csomagolást, archiválást, címkézést vállalnak, de a közterületek rendezésében, kertészkedésben is segédkeznek.

„Az eddigi rendszer azért volt jobb, mert így a vállalkozók direkt módon támogatták a fogyatékkal élőket, a befolyt összegből a nappali foglalkoztatót tartottuk fenn, tehát a szervezet működésébe forgattuk vissza a befolyt összeget, tehát azon túl, hogy ebből kapták a dolgozók a fizetésüket, a szervezet által tartott programokat is finanszíroztuk. Ezentúl azonban a vállalkozónak nem lesz érdeke minket foglalkoztatni, ezért fennáll annak a veszélye, hogy az érintettek többsége vagy munkanélküli segélyért folyamodik, vagy kéri betegnyugdíjazását” – mondta a Maszolnak Incze Zsuzsánna, a szervezet szociális referense.

Azt is elmondta, hogy nagyon ideálisnak tűnik az ötlet, miszerint a fogyatékkal élőknek külön hirdetnek majd meg versenyvizsgát, azonban a valóságban ez nem működhet, hiszen az érintettek többsége nem megfelelően képzett a közintézményi munka végzésére, ezért a munkáltató könnyen kipipálhatja az állásinterjút, majd pedig azt mondja, hogy nem talált megfelelő személyt. Incze Zsuzsánna szerint lehetetlen olyan rendszer létrehozása, amely lehetővé tenné, hogy az a kétezer sérült megfelelően elhelyezkedjen.

A keddi tüntetést a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek föderációja szervezte (FONNS).

Forrás: maszol.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 7 = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 14:13
Clear sky
NE
Clear sky
19°C
1.1 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 47%
Szél: 1.1 m/s NE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 4.2
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com