Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

V-tech - Nem szabad sírni
38
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tízezren voltak a 28. Sérült Gyermekek Napján

- 2019. szeptember 21. 7:41 - 1381 megtekintés

Az ÉFOÉSZ és a Fővárosi Állat- és Növénykert idén 28. alkalommal rendezte meg a Sérült Gyermekek Napját.

Az 1992 óta immár hagyományossá vált rendezvény célja, hogy kellemes kikapcsolódást biztosítson, és feledhetetlen élményt szerezzen a fogyatékossággal élő gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Szeptember 16-án mintegy tízezer ember látogatott el a budapesti helyszínre; köztük számos család és (vidéki) intézményből érkező csoport. A résztvevőket az ünnepélyes megnyitó keretében Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke, Bercse László az ÉFOÉSZ társelnöke, Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, Hanga Zoltán a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár valamint Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott köszöntötte.

Fotó: Képszerkesztőség

Gyene Piroska beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a szórakozás mellett, ez a nap azt is lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy jobban megismerjék az ÉFOÉSZ tevékenységét, illetve többet megtudjanak az önérvényesítésről. Idén először nyilvános workshopot is tartottak a Szövetség munkatársai, amely során az önálló életvitelhez szükséges dolgokról volt szó, és a résztvevők kipróbálhatták az ÉFOÉSZ Önálló Életvitel applikációt is, azokon az okostelefonokon és tableteken, amelyeket a szervezet biztosított a workshop idejére. A résztvevők így az országszerte működő 20 Önálló Életviteli Centrumban folyó munkába nyerhettek betekintést.

Bercse László az ÉFOÉSZ egyik legfontosabb idei témájáról, a választójogról beszélt. Elmondta, nagy problémának tartja, hogy Magyarországon mintegy ötvenezer ember ki van zárva a választójogból, hiszen a választások a mindennapjainkról szólnak, és akinek nincs választójoga, annak egyáltalán nincs beleszólása az ország életébe. Majd pedig hozzátette: „Nekünk, értelmi fogyatékossággal élő embereknek több területen lehet szükségünk támogatásra. Például a lakhatásban, a tanulásban, a munkavállalásban vagy a pénzkezelésben. De hogyan támogathat egy ország úgy minket, hogy közben sokunkat nem tart másokhoz hasonló, egyenjogú embernek?

_serult_gyermekek_napja_6

Fotó: Képszerkesztőség

Az ingyenes rendezvény résztvevői örömmel vették birtokba az állatkert területét. Megnézték az állatokat és az intézmény állandó kiállításait, részt vettek állatbemutatókon, és természetesen azokon a különleges programokon is, amelyeket erre a napra szervezett az ÉFOÉSZ.

_serult_gyermekek_napja_103

Fotó: Képszerkesztőség

Az egész napos műsort Rolando bűvész vezette, és olyan neves fellépők tették tiszteletüket a rendezvényen, jótékonysági alapon, mint a Kifli Zenekar, a Bohemian Betyars, Járai Márk, az Animal Cannimals, a REPUBLIC vagy a Szeresd a Trashem Bébi. A nagyszínpadon kívül, különböző sátrakban is folyamatosan zajlottak a programok. A sátrakat – már sokadik alkalommal – a Magyar Cserkészszövetség jóvoltából vehette igénybe a szervezet, akik önkéntes munkával fel is építették őket. Jelen volt a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ), akik labdazsonglőrökkel, különféle sportjátékokkal érkeztek, és zumbázni tanították az érdeklődőket. Az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Szövetsége (IFELORE) elsősegély-bemutatóval és egészségmegőrző totóval készült. De ezeken kívül volt még henna- és fodrászsátor, szelfiautomata valamint fogászati busz is.

_serult_gyermekek_napja_57

Fotó: Képszerkesztőség

Az önérvényesítő sátorban bárki leírhatta véleményét arról, mitől lenne jobb az élet a fővárosban. Ezeket a leveleket a szervezet összegyűjtötte, hogy egy nagy közös levelet fogalmazzon belőle, amelyet elküld a főpolgármester-jelölteknek. Ezenkívül az ÉFOÉSZ új könnyen érthető kiadványaiból informálódhattak az önérvényesítésről, valamint az önkormányzati választások menetéről. Aki pedig szerette volna, egy képpel is kifejezhette, hogy egyetért a Szövetség önérvényesítőinek egyik fontos jelmondatával, miszerint: „Választójogot mindenkinek!”.

_serult_gyermekek_napja_22

Fotó: Képszerkesztőség

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 16. péntek, Gusztáv napja van.
Az év 03. hete és 16. napja.
Holnap Antal napja lesz.

1847. A cenzor visszariad a "PolitikaiProgramtöredékek " tartalmától. Reseta Jánoskönyvvizsgáló magyar érzelmű egyetemi tanáre röpirat tartalmát az ellenzék irányábanigen élesnek ítélte. Erre gróf SzéchenyiIstván ezt írta a cenzornak: " Magamravállalom a felelősséget az imprimatúráért. "


1921. A budapesti Szabadság téren felavattákaz irredenta szobrokat.


Lauka Gusztáv: Butter Flórián

Bazsarózsa-lugasban
Ült a jó leány,
Oldalánál a vitéz
Butter Flórián

Philoméla hangozott
A birsalma-fán,
És szólt olvadékonyan
A sápadt leány:

Gyenge szívem szétreped
Még ez éjszakán,-
Hogyha rászed angyalom,
Butter Flórián!

Érzékeny hangon felelt
Butter Flórián:
"Holtomig imádlak én,
Sápadt jó leány!

Időjárás

2026-01-16, 02:15
Overcast
NNE
Előjelzés
-0°C
1.8 m/s
Apparent: -4°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.8 m/s NNE
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /55% / Rain
Napfelkelte: 07:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com