Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Több kérdésben is a postához fordult az MVGYOSZ

- 2019. június 22. 9:18 -

A napokban két, a látássérültek számára fontos kérdés kapcsán is megkereste a szervezet a posta vezérigazgatóját.

Akadálymentes ügyintézés lehetőségének hiánya

Ország szerte több jelzést kapott a MVGYOSZ. azzal kapcsolatban, hogy a látássérülteknek problémát okoz a postahivataloknál történő ügyintézés. Ennek oka az, hogy a sorszám-húzó, illetve behívó berendezések a látássérültek számára jelenleg nem akadálymentesek, emellett gyakran személyi segítséget sem kapnak az érintettek az ügyintézés során. Így fordulhat elő, hogy kizárólag a többi ügyfél hozzáállásán, segítőkészségén múlik, hogy egy látássérült személy adott esetben el tudja-e az ügyét megfelelő módon intézni, vagy sem.

A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos rendelkezések alapján a fogyatékos személyek számára biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz (ide tartozik a postai szolgáltatás is) való egyenlő esélyű hozzáférést. Egyenlő esélyű hozzáférésről pedig akkor beszélhetünk, ha a szolgáltatás igénybe vétele – az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal – mindenki, különösen bizonyos fogyatékossággal élő, például látássérült személyek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető, valamint érzékelhető. Ennek kapcsán utaltak továbbá arra is, hogy ha a közszolgáltatást nem azonos módon vehetik igénybe fogyatékos és nem fogyatékos ügyfelek, akkor a szolgáltatás nyújtását végző szervezet ezzel jogsértést valósít meg, minthogy ez a magatartás sérti a fogyatékos ügyfelek egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Az MVGYOSZ – együttműködésének felajánlása mellett – kezdeményezte azon intézkedések megtételét, melyek révén a Magyar Posta Zrt. hivatalai működésük során meg tudnak felelni a fent említett követelményeknek.

Postai küldemények kézbesítésével kapcsolatos probléma

Mint ismeretes a posta olyan gyakorlatot alakított ki, amely alapján a kézbesítő a könyvelt küldeményeket az írni nem tudó címzettek részére (írástudástól függetlenül minden esetben ilyennek tekinti a látássérülteket) csak írni tudó nagykorú tanú jelenlétében adja át. Ezt sérelmezve többen fordultak a szövetséghez, sőt az Alapvető Jogok Biztosa is folytatott le eljárást, illetve adott ki jelentést ezen gyakorlat vizsgálata során. A szövetség véleményét is kikérve, jelentésében az Alapvető Jogok Biztosa úgy foglalt állást, hogy a posta ezen gyakorlata a vak, illetve látássérült emberek emberi méltósághoz való jogával összefüggésben visszásságot okoz.

Egyetértve a biztos jelentésében foglaltakkal a MVGYOSZ. is fontosnak és szükségesnek tartja e gyakorlat felülvizsgálatát, hiszen az – amellett, hogy túlterjeszkedően értelmezi a jelenlegi idevonatkozó szabályozást – több problémát felvet: ez a kézbesítési gyakorlat többek között szükségtelen korlátozást jelent az érintettek számára és az sérti az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését. Az pedig, hogy a látássérült címzettnek adott esetben akár ismeretlen, vagy ismert tanút kell bevonnia küldeménye átvételéhez, sértheti személyiségi jogait, magánélethez való jogát, hiszen az kiszolgáltatottá teszi, ügyintézését feleslegesen lassítja, nem beszélve arról, hogy sértő lehet, ha a tanú indokolatlanul szerez tudomást a látássérült valamilyen küldeményéről, stb. E problémát olyan rugalmas, a látássérültek sokszínűségét figyelembe vevő gyakorlat kialakításában látja a szervezet megoldhatónak, ami lehetővé teszi az önálló, tanú igénybe vétele nélküli ügyintézést, ugyanakkor azt is, hogy aki ezt tartja biztonságosnak, az élhessen a tanú jelenlétének lehetőségével. Ennek jegyében javasolták a posta szabályzatának kiegészítését akként, hogy az írni tudó látássérült személyek dönthessék el, hogy a részükre érkezett könyvelt küldeményt maguk veszik-e át, vagy ahhoz tanú segítségét kérik. (MVGYOSZ. – Gulyásné dr. Bölkény Ágota)

 

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 13:43
Clear sky
NW
Clear sky
18°C
1.8 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.8 m/s NW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com