Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Korál - A délutáni napsütésben
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Tragédia a Vakok Intézetében: halálba ugrott János

- 2018. szeptember 21. 19:28 -

Élete legnehezebb időszakán megy keresztül az 51 éves Éva, aki egyik pillanatról a másikra veszítette el az egyetlen támaszát az életben. A látássérült pár 28 éve volt házas, amikor a férj nemrég úgy döntött, eldobja az életét.

– A férjem 1982-ben, én pedig 1987-ben kerültem a Vakok Intézetébe. A szüleink mindkettőnket eldobtak, senkink nem maradt az életben. Az udvaron ismerkedtünk meg, aztán egymásra találtunk. Az esküvőnk is az intézményen belül volt – emlékezett vissza a Borsnak Éva, akit még gyermekkorában vakított meg az édesanyja. Férje sokáig látott, őt egy súlyos betegség fosztotta meg a szeme világától. Csaknem harminc együtt töltött év után János két hete váratlanul úgy döntött, hogy feladja. Hogy a döntése hátterében valójában mi állhatott, még a felesége sem tudja. – Se szó, se beszéd, éjszaka felkelt és a harmadikról kivetette magát a belső udvarra. Sajnos nem tudtam utána menni, hogy megállítsam. Már korábban is emlegette, hogy „nem bírja”, eldobja az életét, de mindig sikerült lebeszélnem róla. Olyankor magamhoz öleltem, simogattam a kezét és nyugtatgattam. Fogalmam sincs, hogy most mi történhetett vele – mondja a megtört asszony. A szörnyű tragédiát követően Éva a fájdalomtól azt hangoztatta, hogy a férje után megy, ezért egy pszichiátriára került. Természetesen élni szeretne, de a rossz emlékek miatt az intézménybe nem szívesen menne vissza. Az asszony állítja: ha a nővérek jobban odafigyelnek, a férje a mai napig élhetne. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Az esetről kérdeztük az intézményt is, de nem kaptak választ a kérdéseinkre.

Forrás: borsonline.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ kettő = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 11:20
Clear sky
SE
Clear sky
16°C
0.8 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 0.8 m/s SE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com