Újabb informatikai lehetőségek a látássérültek szolgálatában
A Net-Média Alapítvány örömmel jelenti be, hogy megjelent az általa honosított NVDA egy újabb verziója. Az NVDA egy képernyőolvasó, melynek segítségével egy látássérült felhasználó lehetőséget kap a számítógép használatára.
A program felolvassa a képernyő aktuális tartalmát, így a vakok is egyszerűen hozzáférhetnek az informatika nyújtotta lehetőségekhez. A program egyik talán legnagyobb előnye, hogy teljesen ingyenes és nyílt forráskódú, így bárki letöltheti és kipróbálhatja a szoftvert. A program teljesen hordozható, így még telepíteni sem kell, a vak felhasználók nincsenek egyes gépekhez kötve, ezzel is segítve a gördülékeny munkájukat. A szoftver talán egyetlen hátránya az a hangja, ugyanis az ingyenes E-Speak beszédszintetizátort használja, mely nem emberi hangból generálja le a beszédet, így ez nagyon gépi. Szerencsére már erre is van olcsó megoldás, a Net-Média Alapítvány forgalmazza a Vocalizer Expressive hangokat az NVDA programhoz Magyarországon, melyek sokkal emberibb hangzást nyújtanak a felhasználónak. A legfrissebb verzió már tartalmazza a Google által is használt Mariska hangot, ami talán még szebben szól mint elődjei.
A Net-Média Alapítvány két önkéntese (Osztolykán Róbert és Ócsvári Áron) lassan öt éve foglalkozik szabadidejében a képernyőolvasó honosításával, ugyanis a szoftver ausztrál fejlesztés. Munkájuk kezd beérni, mivel egyre több magyar látássérült használja rendszeresen az NVDA programot. A nemrég megjelent NVDA (mely a 2013.1-es kódjelet viseli) már képes felolvasni a Microsoft Powerpoint-ban elkészített diákon található szöveges információkat, ezzel nagy segítséget nyújtva a látássérült oktatóknak, diákoknak. Mivel egy vak felhasználó mindent billentyűzeten keresztül hajt végre a számítógépen (vagyis nem használ egeret), kiemelten fontosak a különböző billentyűparancsok, azoknak könnyű megjegyezhetősége. Ezen verzió talán legnagyobb újdonsága, hogy a fejlesztők sok nehezen megjegyezhető billentyűparancsot változtattak meg, rendeltek hozzájuk logikusabb kombinációkat.
Ezeket is olvassa el:
Akadálymentes járatok, jobb szolgáltatás a budapesti autóbuszvonalakon
Beszámoló a MVGYOSZ-ban tartott július 18-ai szakmai bemutatóról
A VGYKE. Erzsébetvárosi Lámpás Klub sportolásról tart látássérülteknek előadást
Zenés színházi előadás a Csabagyöngyében
Akadálymentes mozielőadás látássérülteknek Szolnokon
Sokfunkciós, új beszélő diktafon mutatkozik be a Gépházban
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C






Vélemény, hozzászólás?