Újabb tragédia a hazai színházi életben: meghalt a színész, aki elvesztette látását
Tardy Balázs rosszul sikerült műtétje után vakult meg, azóta a vakok intézetében élt.
Életének 69. évében elhunyt Tardy Balázs színművész. Budapesten született 1948. december 20-án. 1967-ben Sándor Pál Bohóc a falon című filmjében debütált. Több filmben is szerepelt, a szinkronban is megfordult, de a színpad volt az igazi otthona – írta a szinhaz.org. Népszerű és közkedvelt művésznek számított. Előbb az Egyetemi Színpadon, később a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt. 1975–1978 között a 25. Színház, 1978–79-ben pedig a Népszínház tagja volt. Kecskeméten egy, Miskolcon három évadot töltött. 1983-tól 1986-ig újra a kecskeméti Katona József Színházban, 1986-tól 1990-ig a szolnoki Szigligeti Színházban láthatta a közönség. 2003-ban – egy aneurizma-műtétet követően – megvakult.. Azóta a Vakok Állami Intézete Hungária Körúti intézetében élt.
Ezeket is olvassa el:
A bántalmazásból országos összefogás lett: megszólalt Babér gazdája
Nyugdíjasnak nem jár végkielégítés
Együtt ünnepeltek a vakok és gyengénlátók Kecskeméten
Hála díjat adtak át a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesületénél
A VGYKE sorozatainak új részei a Hobby Rádióban
Kerekesszékkel a Dunán
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C






Vélemény, hozzászólás?