Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Duplán jó - ahol minden dalnak van egy párja
84
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Újszerű segítség a foglalkoztatásban

- 2015. január 19. 8:57 - 2949 megtekintés

Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedését segíti a Salva Vita Alapítvány. Egy most záruló programban tizenkilenc érintett talált munkát, sokan közülük önkormányzatoknál, illetve azok intézményeinél. Újbuda polgármesteri hivatalában jelenleg tizenkét megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkatárs dolgozik.

A suszteré ülőszakma, amelyben sok megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

Tizenkilenc megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embert készített fel és helyezett el a nyílt munkaerőpiacon a Salva Vita Alapítvány, többek között általános iskolában, középiskolában, kórházban és polgármesteri hivatalban. Az Európai Unió és az Európai Szociális Alap által támogatott, Értelmi sérült és autizmussal élő személyek bevonása közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programokba című, másfél éves, decemberben záruló projektben több budapesti önkormányzat és vállalkozás is részt vesz. A már említett tizenkilenc ember több mint fél éve dolgozik konyhai kisegítő, adminisztrátor, segédápoló, takarító, raktáros vagy éppen csomagoló munkakörökben.

A program kiemelt célja, hogy minél több fogyatékos és megváltozott munkaképességű ember találjon állást a nyílt munkaerőpiacon – hangzott el a tapasztalatokat összegző fórumon. A programot összefogó Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Vég Katalin hangsúlyozta, a profitorientált vállalkozások mellett a közfeladatokat ellátó intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. „Egy ember elhelyezése nagyon sok időt vesz igénybe” – magyarázta Mezei Ádám, az alapítvány foglalkoztatási tanácsadója. Beszámolója szerint alapos tájékozódás után „hozzák össze” a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embereket és a képzettségüknek, érdeklődésüknek, adottságaiknak megfelelő munkát ajánló vállalkozásokat, intézményeket. A munkáltatót és a reménybeli dolgozót egyaránt fel kell készíteni, és ha szükséges, a segítők is megtanulják a teendőket, hogy kezdetben támogathassák ügyfelüket. Az „éles bevetést” sok esetben gyakorlati idő előzte meg, ehhez egyebek mellett Pestszentlőrinc-Pestszentimre, illetve Józsefvárosi önkormányzata ajánlotta fel intézményeit.

A fórumon elhangzott, hogy a program lehetőséget nyújtott a munkába állók utókövetésére is, és az alapítvány munkatársai egyéni mentorálással, dolgozói klubbal, drámapedagógiai foglalkozásokkal segítettek abban, hogy a munkavállalás hosszú távra szóljon. Csomó Tamás XVIII. kerületi önkormányzati tanácsadó példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, amely „megtanítja a társadalmat arra, hogy jól kezelje az emberi különbözőségeket”. Mint mondta, a fogyatékos emberek beilleszkedése össztársadalmi gond, amelynek megoldásában nagy szükség van a szociális munkára. Hozzátette ugyanakkor, ha valaki belekerül egy „bajságba” – munkanélküli, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos lesz –, az ő feladata is, hogy megpróbáljon kikapaszkodni, felállni. A szociális munka erre alkalmassá teheti az érintettet és a környezetet. Negatív tapasztalatairól szólva a képviselő elmondta, a munkahelyükön sokan titokban tartják, hogy megváltozott munkaképességűek, viszolyognak a címkézéstől. Pedig ezt akár előnyükre is fordíthatnák, hiszen állami támogatás jár az alkalmazásukért.

Újbuda önkormányzata több hasonló programban vett részt, civilszervezetek segítségével egyre több megváltozott munkaképességű és fogyatékos ember helyezkedik el az önkormányzatnál és intézményeinél, de vannak olyanok is, akik védett munkahelyekre kerültek – számolt be lapunknak Baráth Andrea esélyegyenlőségi vezető főtanácsos. Elmondta, a program kezdetén az épületek akadálymentesítése nagyjából rendben volt, de a lelkileg befogadó környezet kialakítása közel négy évbe telt. Eddig tizenkét – úgynevezett – érzékenyítő tréninget tartottak, százhatvanhárom munkatársuk vett részt ezeken. A hosszú folyamat végén az újabb és újabb ismeretek, benyomások hatására oldódtak az előítéletek, a sztereotípiák, és mostanra csak a polgármesteri hivatalban tizenkét megváltozott munkaképességű és fogyatékos, pontosabban látás-, mozgás-, illetve hallássérült ember dolgozik. Baráth Andrea hozzáfűzte, az önkormányzat többszörösen nyert az alkalmazásukkal, hiszen a dolgozók befogadóbbá, türelmesebbé váltak. Az új kollégák jelenléte az önkormányzati munkára is pozitív hatással van, és a döntéseken is nyomot hagy. Álláshirdetéseikben most már nem felejtik el feltüntetni: megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkatársat is várnak.

Forrás: Magyar Hírlap

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* kettő = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 15. szombat, Albert, Lipót napja van.
Az év 46. hete és 319. napja.
Holnap Ödön napja lesz.

1689. Magyarországnak oktrojált közigazgatási terve. Eszterházy Péter nádor maga készített javaslatot, de a német miniszterek mellőzték, és Kolonics Leopold a következő egyéneket bízta meg: gróf Buccellini Juliust, gróf Thurn Miksát, báró Dorsh Fridriket, Hoffmann Györgyöt és Krapf Józsefet.


1888. A Magyar Testgyakorlók Köre ( MTK. ) alakuló közgyűlését tartotta Budapesten.


Wass Albert: A bújdosó imája

"...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!"

Időjárás

2025-11-15, 17:56
Overcast
NE
Előjelzés
10°C
2.2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 2.2 m/s NE
Széllökések: 4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /40% / Rain
Napfelkelte: 06:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com