Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Slade - Everyday
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Üléseztek az MVGYOSZ küldöttei

- 2019. október 6. 12:22 - 1774 megtekintés

2019. október 4-én üléseztek az MVGYOSZ tagegyesületeinek küldöttei. Két fontos kérdésről döntöttek. Mindkét esetben az alapszabály módosítása volt szükséges.

Elsőként a májusi alapszabály módosításával kapcsolatban érkezett hiánypótlási felszólítás a bíróságtól. Az elnökség a hiánypótlást elkészítette, azt a küldöttek megtárgyalták és jóváhagyták. A második esetben pedig – mivel – a szövetség a felújítás miatt elköltözik, szükséges a bérelt irodaházat telephelyként feltüntetni az alapszabályban. Az elnökség korábban már döntött arról, hogy ez a Thököly út 105. lesz. A küldöttek jóváhagyták az elnökség döntését.

Dr. Nagy Sándor elnök beszámolt a küldötteknek a székház felújítási terveinek aktuális állásáról, valamint, hogy a tervezés során egy eredeti freskó tűnt elő a Télikertben, amit elődeink „láthatatlanná tettek”.

Megköszönte az egyesületeknek az együttműködést és kérte, hogy továbbra is maradjon meg a kölcsönösség. Hangsúlyozta, hogy a szövetségnek le kell folytatnia a tagegyesületeknél a pályázattal kapcsolatos ellenőrzéseket, hiszen erre a minisztériummal kötött szerződés kötelezi.

Dr. Nagyné Berke Mónika a Távszem aktualitásairól számolt be: kiküldésre kerül egy anonim kérdőív, amit minden Távszem felhasználónak eljuttatnak, és kérte, hogy minél többen töltsék ki azt. Elmondta továbbá, hogy a vártnál is nagyobb az érdeklődés a Távszem iránt, sokan sokféle problémával hívják a nap minden időszakában.

Szó esett az MVGYOSZ sajtótermékeinek árairól, ami 2020-ban nem változik.

Ismét felmerült a többes tagság kérdése. Dr. Nagy Sándor elmondta, hogy mindenki annyi egyesületnek lehet a tagja, amennyinek akar. De tagkönyve csak egy legyen. Döntse el, hogy honnan kéri a tagsági igazolványt. A tagsággá válás nem függ attól, hogy van-e az adott egyesület által kiállított tagkönyve, vagy nincs. Tag úgyis lehet egy személy egy egyesületnél, ha tagsági díjat fizet, de tagkönyvet nem igényel.

Az MVGYOSZ tárgyal az elektronikus jegyrendszer bevezetésének feltételeivel foglalkozó céggel, amely azt szeretné, ha lenne a látássérülteknek Nemzeti Elektronikus Kártyája, ami alapján az utazási kedvezményeket a jelenlegi feltételekkel vehetnék igénybe a látássérült személyek a jövőben is.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 2. szerda, Rebeka, Dorina napja van.
Az év 36. hete és 245. napja.
Holnap Hilda napja lesz.

1031. Imre herceg halála. István elbetegesedvén, 1031-ben fiára akarta ruházni az országlást. 10 fejezetből álló tanítást szerkesztett számára a közigazgatás mikénti kezeléséről és az erkölcsös életről, de szándékának megvalósítását Imre halála megsemmisítette. 1083-ban az egyház szentté avatta.


1790. Az országgyűlés elhatározza, hogy az elmérgesedett viták miatt megoldatlan vallásügyi kérdéseket a király döntésére bízza.


Weöres Sándor: A tanév-nyitáskor

"Almát, körtét, szilvát, szőlőt
hoz a szeptember,
nekünk új tanévet,tudja
minden ember..."

Időjárás

2026-09-02, 19:43
Overcast
NW
Előjelzés
28°C
1.5 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.5 m/s NW
Széllökések: 6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /20% / Rain
Napfelkelte: 06:04
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com