Vak és siket gyerekek programozásra oktatását fogja segíteni az Apple
Az Apple a héten bejelentette, hogy hamarosan kibővíti a gyerek számára a programozás alapjait segítő Everyone Can Code programját. A bővítésnek köszönhetően a jövőben a látásukban és hallásukban károsodott diákok is részt vehetnek majd az ilyen képzéseken, és vizsgákat is tehetnek majd a program keretében.
Ennek érdekében az Apple olyan változtatásokat hajtott végre a program leckéin, hogy azok már a szóban forgó korlátozásokkal élő gyerekek számára is elvégezhetők lehetnek. Így például az oktatóanyagok és a kódok kipróbálását lehetővé tevő Swift Playground munkatér is teljesen kompatibilissé váltak a VoiceOver képernyőfelolvasó szoftverrel.
Ezen kívül maguk a leckék is olyan alternatívákkal egészültek ki, amikben a vizuális feladatokat és jelzéseket hangok, illetve taktilis (kézzel érzékelhető) visszajelzésre épülő elemek válthatják, amik a nem látó, illetve nem hallók számára is érzékelhetők lesznek.
A frissített, immár a vak és siket gyerekek programozásra oktatásában is felhasználható Everyone Can Code program anyagai várhatóan ősszel válhatnak majd elérhetővé az Apple oldalain.
Forrás: prog.hu
Ezeket is olvassa el:
LEGO, amit nem kell látni: már Magyarországra is megjöttek a különleges kockák
Betegség, amitől a vakok azt hiszik, látnak
Újra világítanak a Lámpások Kispesten
Megjelent az NVDA képernyőolvasó 2024.2 változata
Zenei utazás a világ körül a Magyar Zene Házában
Egy vak férfi kamerát szerelt a vakvezető kutyájára, az eredmény megdöbbentő
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C






Vélemény, hozzászólás?