Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Summerlove - Keresem a szót
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesülete: eddig négy feljelentés.

- 2010. március 19. 23:16 - 4430 megtekintés

Kétszer a helyileg illetékes ügyészségen, kétszer az MVGYOSZ Felügyelő Bizottságánál (FB) jelentették fel az utóbbi hónapokban a Nagy Tünde által vezetett, nyíregyházi központú egyesületet.

A több tételből álló panaszok között szerepelt, hogy az egyesület állítólag jogellenesen tartja birtokában a szintén nyíregyházi központú Nyírségi Látássérültek Egyesülete tagjainak címeit, s azokra leveleket küld. Az illetékes ügyészséget azzal kereste meg a feljelentő, hogy a Nagy Tünde vezetésével működő egyesület elnökségének mandátuma lejárt. Nagy Tündének egyébként egy a szintén a helyi bíróságtól származó olyan jegyzőkönyv van a birtokában, mely szerint a bíróság tudomásul veszi az egyesület vezetése mandátumának meghosszabbítását. A legújabb kifogás, mely az MVGYOSZ felügyelő bizottságához érkezett azt sérelmezi, hogy Nagy Tündéék küldötteinek mandátuma állítólag lejárt. Nem jogosultak részt venni a 2010. évi országos küldöttgyűlésen. Az FB-hez írt levelek aláírója Jakab Sándorné, a Nyírségi Látássérültek Egyesületének elnöke. Hogy az ügyészségnél ki jelentette fel Nagy Tündééket, az hivatalosan nem tudható. Emlékezetes, egy tavalyi országos küldöttgyűlésen Jakabné által felolvasott szövegben az állt, hogy Nagy Tünde az MVGYOSZ ellen indított keresete mindenképp káros, akkor is, ha nyer, tudniillik azt a látszatot kelti, hogy a látássérültek között a békétlenség dívik. A felperes egyébként elveszítette a pert első fokon, nem jogerősen, mint egy korábbi bejegyzésben szerepel.



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három + 2 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 24. péntek, Kinga, Kincső napja van.
Az év 30. hete és 205. napja.
Holnap Kristóf, Jakab napja lesz.

1870, A Pest-Budai Munkásképző Egylet és az Általános Munkásegylet közös nagygyűlésen tiltakozik a francia-porosz háború ellen.


1897. Tatán (Komárom vm.) a világon elsőként, kigyulladnak az utcai acetilénlámpák.


Károlyi Amy / 1909. júl. 24. - /

Hagyományos dal

Hagyományosan nő a fa,
és születik a kiscica,
az egyik sejt szül másikat,
semmi extravagancia.

Hagyományosak az évszakok,
az őszre tél, tavaszra nyár.
A születés, az elmúlás
kipróbált verkli-szóra jár.

Nem különbözik a mandula-ág,
mi ezer éve lehetett,
és hagyományosak a mondatok
az érthetők, a szervesek.

/Már mondta más is/ örök a szép,
bár szép néha a csúnya is,
az igazság is mindig egy,
legyen a bíró bár hamis.

Időjárás

2026-07-24, 04:24
Clear sky
NW
Clear sky
16°C
5.1 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 65%
Szél: 5.1 m/s NW
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 05:12
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com