Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Valamennyi debreceni önkormányzati óvoda és bölcsőde újra megnyitott

- 2020. május 25. 22:45 -

A gyermekeknek immár óvodába kell járniuk, azonban a szülők a járványveszély elmúltáig kérhetnek engedélyt a gyermek távolmaradására.

Az új koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenntartásában működő óvodákban és bölcsődékben március 23-tól biztosít ügyeleti ellátást az erre a célra kijelölt intézményekben azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei a veszélyhelyzet alatt is dolgoznak. Kezdetben 5, később 8 ügyeletes óvoda, valamint egy bölcsőde fogadta a gyermekeket. Május 18-tól valamennyi önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde ügyeletet biztosított azon gyermekek részére, akiknek az előzetes igényfelmérés alapján szülei ezt kérték és az indokoltság fennáll.

Debrecen polgármestere az általa március 16-tól elrendelt rendkívüli szünetet a mai nappal visszavonta, így immár valamennyi önkormányzati óvoda és bölcsőde teljes kapacitással működik, vagyis nem kell alkalmazni az egyes csoportokra előírt 5 fő/csoport létszámkorlátot sem.

Így jóval több kisgyermek napközbeni felügyelete megoldottá válik, ezzel segítve a szülők ismételt munkába állását. A rendkívüli szünet visszavonása azt is jelenti, hogy a gyermekeknek óvodába kell járniuk, azonban a szülők a járványveszély elmúltáig az óvoda házirendjében meghatározottak szerint kérhetnek engedélyt a gyermek távolmaradására.

Vargáné Aranyász Éva, a Boldogfalva Óvoda óvodavezetője elmondta, hogy az Antall József utcai székhelyükön hétfőn 61 gyermeket fogadtak, pallagi telephelyükön pedig tizenhetet, de a létszám péntekig folyamatosan emelkedni fog, júniustól pedig még több gyermeket látnak majd. Hozzátette, a szülők visszajelzéséből látják, örülnek, hogy mehetnek korlátozás nélkül a gyerekek óvodába, egyrészt a szülők jelentős részének vissza kell mennie a munkahelyére dolgozni, valamint a gyermekeknek nagyon hiányzott a gyerekközösség. A szülők egy része még óvatos, s kéri, hogy a gyermeke még otthon maradhasson, a Boldogfalva Óvodánál ezt egy online kérelem kitöltésével megtehetik.

Pálfi Pálma Andrea, az Ispotály Utcai Óvoda intézményvezetője közölte, az oda járó gyerekek egyharmada visszatért az intézménybe. Az óvónők bent szájmaszkban dolgoznak, a játékokat pedig folyamatosan fertőtlenítik.

A teljes riport az alábbi videóban tekinthető meg:

https://www.dehir.hu/videogaleria/folyamatosan-no-a-letszam-a-debreceni-ovikban-es-bolcsikben

(Forrás:a Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* öt = 10

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 13:36
Overcast
ENE
Előjelzés
10°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com