Van olyan mozgássérült, akit túszként tart maga mellett a saját anyja

Van olyan mozgássérült, akit túszként tart maga mellett a saját anyja

Magyarországon több százezer mozgássérült ember él, egy jó részük képtelen önálló életet teremteni magának. Sokan a szüleikkel élnek, mások bentlakásos intézményekben. Hiába akarnának függetlenedni, a piacon nagyon nehéz megfelelő albérletet találniuk. A fővárosi önkormányzatok pedig ugyan 42 ezer lakással rendelkeznek, közülük csak 33 akadálymentesített.

Judit fiatal, huszonéves mozgássérült lány. Jelenleg a barátainál lakik, szívességi alapon. Ő azonban saját lakásba szeretne költözni, azt mondta, azért, mert az egyfajta függetlenséget biztosítana számára. „Nem kell napi 24 órában alkalmazkodnom valakihez, csak azért, mert nem vagyok teljesen önellátó” – mondta.

Hiába keres azonban több mint egy éve lakást magának, még mindig nem talált alkalmasat.

Pedig a jövedelméből ki tudna fizetni egy albérletet, a szülei pedig a kauciót is állnák helyette. Neki azonban mozgássérültként akadálymentes lakásra lenne szüksége. „Akit csak találtam, felhívtam” – mondta Judit. Végigtelefonálta a mozgássérült embereket segítő szervezeteket, de nem tudtak neki ilyen lakást ajánlani. Aztán maga kezdett el olyan lakáshirdetésekre jelentkezni, amely lakások a feltöltött képek alapján akadálymentesnek látszottak, de végül mindig kiderült, hogy nem azok.

„Irtó sokan vagyunk, akiknek lakhatásra lenne szüksége” – mondta Judit. De ehhez akadálymentes lakásra és megfelelő támogató szolgáltatásokra lenne szükségük.

„Szóval… elég necces” – mondta.

Magyarországon közel félmillió fogyatékos ember él, közülük 235 ezren mozgássérültek. A 2011-es népszámlálási adatok alapján több mint felük érzi úgy, hogy korlátozva van a mindennapi életében, ötödük pedig úgy, hogy az önállóságában is. Ez jelentheti azt, hogy nehezükre esik eljutni A pontból B-e, de azt is, hogy képtelenek önálló életet teremteni maguknak. Több mint a kétharmaduk családban él, az ő esetükben pedig gyakori, hogy ez nem egy alapított családot jelent, hanem azt, hogy képtelenek voltak függetlenné válni a származási családjuktól. Azaz sokan az idős szüleikkel élnek, egészen azok haláláig.

A mozgássérült szervezetek az utóbbi hónapokban kijárták a fővárosi önkormányzatnál és a kormánynál, hogy szinte teljes egészében akadálymentesítsék a felújítás alatt lévő 3-as metrót, pedig az önkormányzat korábban csak a megállók felére tervezett liftet.

Hiába oldódott azonban meg ezzel egy probléma, eközben a mozgássérült embereknek még mindig alapvető gondot okoz az, hogy sokan képtelenek önálló életbe kezdeni.

A mozgássérülteket segítő Önállóan Lakni – Közösségben Élni csoport tavaly készített egy kutatást arról, milyen lehetőségei vannak ma a mozgássérült embereknek, ha önállóan szeretnének élni. Kiderült, hogy komoly családi segítség nélkül ez szinte esélytelen, állami támogatás alig van, és ami van, az is inkább akkor jó, ha egy mozgássérültnek már eleve van egy saját lakása. A budapesti kerületeknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán vannak-e akadálymentesített bérlakásaik, ahová költözhetnének.

Van, aki túszként él együtt az anyjával

A csoport háromféle módszert alkalmazott a kutatásban: interjút készítettek 21, különböző hátterű mozgássérült személlyel, hogy kiderítsék, mi akadályozza vagy segíti őket az önálló életvitelben. Majd készítettek egy sokkal több embert elérő online felmérést, végül egy sor közintézménytől – köztük az összes budapesti önkormányzattól – megkérdezték, milyen támogatássokkal segítik azt a mozgássérültet, aki önálló lakhatást szeretne magának.

A 21 interjúalany között volt fiatal és idős, budapesti és vidéki, olyan is, aki albérletben lakik, és olyan is, aki intézetben.

Több mint felük soha életében nem élhetett önállóan, vannak köztük olyanok, akik születésüktől a beszélgetésig kizárólag intézményben éltek, mások pedig soha sem tudtak önállósodni az őket felnevelő családjuktól.

„32 éves vagyok, mozgássérült. Születésem óta mozgássérült vagyok, és gyerekkorom óta kisebb-nagyobb megszakításokkal bentlakásos intézményekben éltem, élek is, ma is. Pechemre mi vidéken laktunk, így (gyermekkoromban) körülbelül csak minden második hét végén jutottam haza, ott laktam egy intézetben, ami így visszagondolva teljesen szörnyű volt” – mondta az egyik interjúalany.

Egy másik intézetben élő arról beszélt, hogy szívesen otthagyná az intézetet, de nem tudja. „Én nem vagyok értelmi fogyatékos, mégis egész eddigi életemben értelmi fogyatékos emberekkel voltam összezárva. A szobatársaim is mindig értelmi fogyatékosok voltak, és ez nagyon nehéz. Hiába vagyok ép értelmű és hiába szeretném én eldönteni, hogy hol és hogyan éljek, erre nincs módom” – mondta.

A kutatók szerint ma Magyarországon nem, vagy csak nehezen érhetőek el kifejezetten mozgáskorlátozott emberek számára fenntartott, otthont nyújtó férőhelyek. A nagyobb gondozó intézményekben inkább idősgondozás vagy hajléktalan-ellátás történik, a mozgássérülteknek pedig ott sokszor értelmi fogyatékosokkal, vagy pszichiátriai betegekkel kell együtt élniük. Ezek mellett léteznek ugyan kisebb lakóotthonok, de csak kevés és jellemzően azokat is a nagy intézmények tartják fent (az állam új intézményi kitagolási programjáról itt írtakhttps://444.hu/20…-forintbol bővebben).

A megkérdezettek közül sokan felnőttként, azaz a harmincas-negyvenes éveikben is még a szüleikkel éltek.

Van olyan, aki a 80 éves apjával, és annak feleségével él együtt, és már nem is gondolkodik abban, hogy külön költözzön, csak azon, mi lesz vele, ha édesapja meghal. És olyan is, aki 30 évesen már szeretne albérletbe költözni, de nem talál magának alkalmasat még a szociális bérlakások között sem. „Úgy tűnik, az önkormányzatnál nincsenek felkészülve rám” – mondta.

Ők még szerencsés helyzetben voltak, mások ugyanis azt emlegették fel, hogy a szüleik egyenesen rabként tartják fogva őket.

Volt, aki úgy érezte, szinte túszként él idős édesanyjával egy nem akadálymentes lakásban, amelyet segítség nélkül el sem tud hagyni. Az édesanyja sem az együttes, sem a külön költözésbe nem egyezik bele, a lakás eladását akadályozza, így a gyerek meg sem próbálkozhat egy önállóbb életvitellel. Egy másik alannyal majdnem meghiúsult az interjú, mert az édesanyja még ott is jelen szeretett volna lenni. Egy harmadik mozgássérültnek pedig el kellett menekülnie a családjától egy fővárosi intézménybe, mert az édesanyja még iskolába sem engedte eljárni.

De rengeteg az olyan szülő is, aki bármit megtenne azért, hogy a mozgássérült gyermekének valahogyan biztosítani tudjon egy önálló életet.

„Számomra az én anyai mivoltomnak a kiteljesedését jelentené a gyerek önálló lakhatása. Anélkül nem tudnék teljes értékű szülő lenni, hiszen nem tudtam elérni, hogy önálló, döntésképes helyzetbe hozzam a gyerekemet” – mondta egy mozgássérült fiú édesanyja azon a fórumbeszélgetésen, amelyet az Önállóan Lakni csoport szervezett a kutatás kapcsán. Itt szólalt fel Judit is.

Egy másik édesanya azt mondta, komolyan tart attól, mi fog történni a gyerekével, ha ő már nem lesz.

„Most 51 vagyok, én rendezem a fürdőszobát, én emelgetem, hogy tudjon fürdeni, pedig már nagykorú. Akkor lennék nyugodt, ha tudnám, hogy létezik egy állami lakófalu, és ha én már nem leszek, ő akkor is ott élhet, és mindent megkap” – mondta.

A fórum többi résztvevője, főleg mozgássérült fiatalok és szülők azonban éppen arról beszéltek, hiába keresnek már jó ideje albérletet, lakást maguknak vagy gyermeküknek, egyszerűen nem találnak.

Négyezerből mindössze 33 lakás megfelelő számukra

Az interjúk során megkérdezettek közül csak hárman laktak önkormányzati bérlakásban, ők azt mondták, hogy óriási szerencse kellett ahhoz, hogy lakásbérleti joghoz jussanak, és még így is maguknak kellett akadálymentesíteniük a bérelt lakást.

Mozgássérültek számára is élhető, akadálymentesített bérlakások ugyanis alig vannak, pedig különösen fontos lenne, hogy legyenek.

A szociális bérlakásrendszer épphogy a rászorulók számára van kitalálva, a mozgássérült magyarok pedig különösen rászorultak. Elsősorban a fogyatákosságuk miatt, éppen azért, mert piaci körülmények között számukra különösen nehéz akadálymentesített albérletet találni, sokaknak pedig nincs pénze arra, hogy saját lakást vásároljon.

Másodsorban pedig amiatt, mert az anyagi lehetőségeik szűkösek, a csoport kérdőíves felmérése szerint (amelyre közel kétszáz mozgássérült válaszolt) csak a kitöltők 13 százalékának volt teljes állású, bejelentett munkahelye, miközben több mint felük fő jövedelemforrása csak a rokkantságukhoz kötődő ellátás volt, amely pár tízezer forint. Emellett viszont a fogyatékosságuk miatt átlag havi 42 ezer forint a pluszköltségük, például azért, mert gyógyszert kell vásárolniuk vagy segítőt kell felfogadniuk.

A kutatók megkeresték az összes budapesti kerület önkormányzatát, illetve a fővárosi önkormányzatot is, hogy megtudják, hány bérlakással rendelkeznek, és abból hány akadálymentesített.

A megkeresett önkormányzatok válaszoltak is, kiderült, hogy összesen 42 ezer ingatlant kezelnek, de ezek közül mindössze 33-ról lehetett biztosan tudni, hogy akadálymentesített.

Sok kerületnek pedig egyszerűen fogalma sem volt arról, hogy van-e egyáltalán akadálymentesített bérlakása vagy nincs.

Így hát marad az, hogy a mozgássérültek kibérelnek piaci alapon egy lakást, kijárják a főbérlőnél, hogy akadálymentesíthessék, majd megteszik maguk.

Az állam elvileg nyújt egy úgynevezett lakás akadálymentesítési támogatást a mozgáskorlátozott embereknek, de ez csak tízévente egyszer jár. A kérdőívekkel elért mozgássérült emberek nagy része pedig egyáltalán nem vette ezt igénybe.

A legtöbb mozgássérült szerint azért, mert túl nehézkes az ügyintézés, méltatlanul sok kérdésre kell válaszolni, maga a költségtervezés, elszámolás és az adminisztráció pedig megdrágítja a lakásfelújítást.

De többen mondták azt is, hogy azért nem élnek a támogatással, mert már nem tudnak, korábban ugyanis felvették, de azóta elköltöztek, így nekik jó ideig nem jár újra.

Aki pedig igénybe vette, az azt mondta, hogy a megigényelt 300 ezer forint nem fedezte teljes egészében a lakása akadálymentesítésének a költségeit, így azt neki önerőből kellett kiegészítenie.

Ezen a támogatáson kívül pedig nem sok lehetőségük marad. Vannak ugyan kerületek, ahol a mozgásérültek pályázhatnak kifejezetten nekik kitalált helyi támogatásokra, de csak kevés. A IX. kerületben egyszeri félmillió forintos akadálymentesítési támogatás igényelhető, a XIII. kerületben pedig az akadálymentesítési költségek 70 százalékára igényelhető támogatás.

Ezekről a lehetőségekről azonban sok mozgássérült ember egyszerűen nem tud.

„Nekem halvány gőzöm nincs hogy az én kerületemben milyen lehetőségek vannak, hiszen soha időm nem volt rá, hogy bemenjek és kivárjam a soromat a hivatalban. Pénzt keresni is könnyebb volt, mint utánaérdeklődni ezeknek a dolgoknak” – mondta egy szülő a fórumbeszélgetésen.

Jellemző volt, hogy amikor a csoport által szervezett fórumbeszélgetésen a XIII. kerületi önkormányzat képviselője elmondta, hogy ők rendelkeznek akadálymentesített bérlakásokkal, sőt, helyi támogatásokkal is, a résztvevők közül többen is érdeklődni kezdtek, majd szomorúan vették tudomásul, hogy azok csak a XIII. kerületi lakosoknak járnak.

„Mi Dunavarsányaiak vagyunk, vidékről járunk Pestre iskolába” – mondta egy mozgássérült lány édesapja. „Akadálymentes lakást bérelni nagyon nehéz, úgy meg pláne, hogy ha van, akkor sem jutunk hozzá, mert nem budapesti lakosok vagyunk” – mondta.

Pedig a vidéken élő mozgássérült családoknak még az ingázás is extra terhet jelent.

„Budapesttől 20 kilométerre lakunk egy kis faluban, nincs semmilyen szolgáltatás, mindig házhoz jött mindenki, a gyógytornász, a konduktor, és azt családi kasszából fizetjük. A fiú Budapestre jár egyetemre, minden reggel fél 6-kor kelünk, hogy másfél óra alatt bejussunk az egyetemre” – mondta egy másik szülő, majd megkérdezte, hogy nekik melyik önkormányzathoz kellene fordulniuk?

Mindenhová be lehet menni, csak a fürdőszobába nem

A kutatásból az is kiderült, hogy akiknek mégis sikerült albérletbe vagy saját lakásba költözniük, azok főleg a családjuk anyagi támogatásának köszönhetik azt, vagy a jófej főbérlőjüknek, aki jelképes összegért adja ki nekik a lakását, vagy egyszerűen csak megengedi, hogy akadálymentesítsék.

„A lakást én akadálymentesítettem. Jó fej a főbérlőm, ki lehetett venni a fürdőkádat, oda csináltunk egy padló-összefolyós zuhanyozót. A házban mindenhová le tudok menni, van négy lift, jó a közlekedés” – mondta egy negyvenes férfi. Igaz, a fürdőszobát így is csak trükkösen tudja használni, egy széket tol maga előtt, arra rápakol mindent, ami éppen kell, és úgy be tud menni, és el tudja látni magát.

A kutatás készítői végül arra jutottak, hogy hiába fejlődik a tömegközlekedés az akadálymentesítések miatt, főleg Budapesten, a mai magyar lakáspolitikának a mozgáskorlátozott emberek nem jelentik a célcsoportját, ez pedig rengeteg nehézséget okoz nekik.

Forrás:444.huhttps://444.hu/20…ajat-anyja

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.