Vannak olyan diákok, akiktől mégsem veszik el a mobiltelefont az iskolában
Igazgatói döntés alapján az 1-es típusú cukorbetegséggel élő diákok továbbra is maguknál tarthatják a mobiltelefonjaikat az iskolai idő alatt – írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán.
Az idei tanévben több mint 3000 olyan gyerek kezdte meg a tanulmányait, akik 1-es típusú cukorbetegséggel élnek. Számukra azért fontos a kivételezés, mivel az okostelefonjukról értesülhetnek azokról az adatokról, amelyet a szöveti cukormérő eszközök továbbítanak.
Ők az igazgatók döntése alapján továbbra is maguknál tarthatják a mobiltelefonjaikat 📱 az iskolai idő alatt, így értesülhetnek azokról az adatokról 📊, amelyeket a szöveti cukormérő eszközök (szenzorok) 📟 továbbítanak az okoseszközökre 📲….
A szülőnek jeleznie kell az iskola igazgatója felé, , hogy a gyermek 1-es típusú cukorbeteg
A gyermeknek ezt orvosi papírokkal kell igazolnia.
Az igazgató ebben az esetben tudja engedélyezni a mobiltelefon használatát a tanítási nap folyamán.
Az igazgató rögzíti a tanulmányi rendszerben a birtoklás és a használat célját.
, az engedély érvényességének időtartamát
, valamint a birtokolható tárgyat
Így a diabéteszes gyermekek a továbbiakban is láthatják a telefonjukon a nekik legfontosabb adatokat.
A cukorbeteg közösségek számíthatnak Magyarország Kormányának támogatására
Forrás: eduline.hu
Ezeket is olvassa el:
Példaképeink: Gyógyító Bohócdoktorok segítik egész évben a beteg gyerekek gyógyulását
Kínának tíz nap alatt sikerült, nekünk húsz: így húzták fel a semmiből pillanatok alatt a karanténkó...

A legfrissebb kutatás szerint még mindig sokan nem rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról
3908 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 51 krónikus beteg
Márciusban újra Semmelweis Egészség Napok
Több mint 63 millió forint adományt gyűjtött a Richter Egészségváros
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C






Vélemény, hozzászólás?