Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Emilio - Várt váratlan
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Vasas Vanda nyerte a kerekesszékesek szépségversenyét

- 2013. március 25. 19:54 -

Szombat este rendezték a Miss Colours, azaz a kerekesszékes szépségverseny döntőjét, amit a húszéves Vasas Vanda nyert meg. Az eseményt Simicskó István, sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki többek között elmondta, hogy ez nem pusztán szépségverseny, mert üzenete van, valamint hozzátette, hogy a szépség szerinte harmóniát jelent. A szépségverseny annak ellenére is családias volt, hogy egy nagyobb rendezvényközpontban tartották

kép

A versenyzők először egy Coldplay-számra vonultak fel, és tökéletesen megkomponált koreográfiát mutattak be. Innentől nagyon izgultunk, hogy véletlenül se szúrják el, mert minden sokkal profibb volt, mint amit általában tapasztalni szoktunk. Szerencsére ezt aztán végig tartani tudták, úgyhogy ez volt az egyik legjobb szépségverseny, amin valaha is részt vettünk. A versenyzők egytől egyig érdekes személyiségek voltak, a bemutatkozó kisfilmjeik mind szórakoztatóra sikerültek, és a színpadon is kijött az egyéniségük, láthatóan élvezték a versenyt.

A három kör végén aztán kihirdették a győzteseket. A legsportosabb indulónak járó díjat Ferenczi Tünde kapta, aki nemrég kezdett el kajakozni. A harmadik helyezett, azaz második udvarhölgy Almási Nikolett lett, a második helyezett Váczi Anita, a győztes pedig a húszéves Vasas Vanda, aki egyébként a közönségdíjat is elnyerte. A zsűriben szerepelt többek között Szekeres Pál, többszörös paralimpiai bajnok vívó, helyettes államtitkár, és Orosz Barbara, műsorvezető. A fordulók között pedig fellépett Radics Gigi.

Az indulókat a helyszínen végig bíztatták a hozzátartozóik, akiknek nagyban köszönhető is volt, hogy egészen családias hangulatú lett a verseny. Egyetlen gyenge pontnak az este háziasszonya, Pataky Zita tűnt, akinek sikerült az eredményhirdetés előtt például feltennie a létező legsúlyosabb kérdést Vasas Vandának, azaz, hogy mennyiben változott meg az élete, hogy kerekesszékbe kényszerült. Vasas ugyanis csak öt hónapja kerekesszékes egy autóbaleset miatt. Patakyt érdemes lenne a jövőben rutinosabb műsorvezetőre cserélni.

Forrás: velvet.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


hét - = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 6. vasárnap, Zakariás napja van.
Az év 36. hete és 249. napja.
Holnap Regina napja lesz.

1492. Kinizsi Pál főkapitány főúri bandériumok és környékbeli parasztfölkelők segítségével a Száva mentén szétveri a fizetetlen és a környéket pusztító " fekete sereget ".


1791. Az aszály nyomába járó éhínség és járványok pusztítanak az egész országban.


Hajnal Anna
/ 1907. febr. 1. - 1977. szept. 6. /

Kis Annához

Látsz engem, aki látlak?
hallod-e hangomat?
emlékim sűrűjében
hallom gyors lábodat,
páfrányok közt suhogva
vad szaladásodat,
friss, könnyű lihegésed -
ismerd meg arcomat!
...
Én vagyok az a lélek,
mely lettél, az a láng,
te lobbanóan táncos,
én elülő zsarát,
a Te füstödtől kormos
boruló homlokomon,
nagy sárga lángjaidtól
létem merő korom."

Időjárás

2026-09-06, 15:45
Overcast
NW
Előjelzés
25°C
4.8 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 49%
Szél: 4.8 m/s NW
Széllökések: 10.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com