18 évesen amputálták lábait, így is sikeres modell lett
A Németországban élő 37 éves modell és édesanya, Hülya Marquardt, veleszületett végtaghiánnyal és deformitással született, de így is teljes életet él.
Születésekor ugyan megvoltak még Hülya lábai, de nem tudta azokat önállóan használni, a kezein pedig hiányosak voltak az ujjak. Később aztán állapota tovább romlott, a deformált, jobbára életképtelen lábak nem segítették, hanem hátráltatták a mozgásban, így amputációra került sor.
Ez mégsem hátráltatta őt abban, hogy megvalósítsa álmait – akár a magánéletében, akár a munkájában – írta meg a nuus.
Hülya ennek ellenére teljes életet él, kerekesszéket, műlábakat és görgőket használ a közlekedéshez – amelyre éppen szüksége van. Teljesen önálló, kisfiát is el tudja látni fogyatékossága ellenére.
Férjével dolgozik együtt napi szinten, aki a legnagyobb támogatója és egyben fotósa is. A férfi azt szereti feleségében a legjobban, hogy modellként nagyon izgalmas, mivel deréktól lefelé hiányzik a lába, miközben egy gyönyörű nő, ez a kontraszt pedig nagyon különlegessé teszi. (Forrás: Rehabportál)
Ezeket is olvassa el:
A MEOSZ garanciákat kér a fogyatékos tanulók érdekében- A Nemzeti köznevelési törvény módosító javas...
A fogyatékos emberek ne legyenek a koronavírus járvány egyik fő vesztesei!
Elektromos mopedet kapott egy balazséri mozgássérült fiatal a Magyar Református Szeretetszolgálattól
A ROLL DANCE BUDAPEST Kerekesszékes Kombi Tánccsoport felvételt hirdet
Szeret-lak épült Tolna megyében
A MEOSZ az EMMI válaszát sürgeti az SMA betegek alanyi jogon járó támogatott kezelése érdekében
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C





