Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Ocho Macho - Savaria Kingston Town
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

300 milliárdos szállásfejlesztési program: meg kell felelni az akadálymentességnek

- 2017. augusztus 25. 13:15 -

Hazánk eddigi legjelentősebb szállásfejlesztési programjában kiemelten figyelni kell arra, hogy megvalósuljon az épületek, a közösségi terek és a szolgáltatások akadálymentessége, amely törvényi kötelezettség – írta a MEOSZ a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program szállásfejlesztési pályázatának véleményezésében.

A tervek szerint szeptemberben indul hazánk eddigi legnagyobb volumenű turisztikai fejlesztési programja, amelyben kétezer, döntően szállodai, panziós szálláshely fejlesztésére 2030-ig mintegy 300 milliárd forintot szán a kormány hazai költségvetési forrásból. A társadalmi egyeztetés során a MEOSZ is megküldte véleményét a programért felelős Magyar Turisztikai Ügynökségnek.

A programkiírásokban megjelent ugyan az akadálymentesítés követelménye, de a pályázati kiírásban, értékelésben, ellenőrzésben már nem érvényesült következetesen, ezért a pályázati kiírás módosítását kértük, hangsúlyozva: csak azok a pályázatok legyenek támogathatók, amelyek megfelelnek ennek a követelménynek.

Az akadálymentességet nemcsak előírni, hanem ellenőrizni is kell, a használhatatlan, nem biztonságos és látszatmegoldások helyett pedig szakszerű akadálymentesítést kell megvalósítani. A szobák egy részét és minden közösségi teret akadálymentessé kell tenni, a szolgáltatásokat teljeskörűen hozzáférhetővé kell tenni mindenki számára – írtuk. Ne csak az építési, hanem a tervezési költségeknél is legyenek elszámolhatók az akadálymentesítéshez kapcsolódó költségek, az eszközök támogatásánál pedig felhívtuk a figyelmet arra, hogy a lépcső- és korlátliftek, valamint a lépcsőjárók támogatását szövetségünk határozottan ellenzi, mert középületek akadálymentesítésére ezek alkalmatlanok, a medencei mobilemelőkhöz hasonlóan. A pályázatban vállalt akadálymentes szolgáltatásokat hosszú távon kell biztosítani és azok működését ellenőrizni kell, a fogyatékos emberek alkalmazására pedig lehessen pluszpontot kapni.

„A teljeskörűen akadálymentesített szálláshelykínálat, a fogyatékos emberek méltó ellátása speciális rehabilitációs szolgáltatásokkal kiegészítve, akár az ország brandjévé is válhatnak. A Kisfaludy Program ennek nagyon fontos katalizátora kell legyen, amellett, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségeket is teljesíti! Szövetségünk felajánlja együttműködését annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek bevonásával olyan turisztikai paletta jöjjön létre, mely a hazai és a külföldi fogyatékos emberek számára is hozzáférhető!” – áll a MEOSZ véleményében, amely itt olvasható.

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukcióról bővebben:

http://szakmai.itthon.hu/felhivasok-palyazatok/-/article/elstartolt-a-kisfaludy-turisztikai-fejlesztesi-program-zaszloshajo-projekt-1

http://kisfaludyprogram.hu/

Forrás a meosz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 * hét =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 05:10
Partly cloudy
N
Partly cloudy
3°C
2.1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.1 m/s N
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com