„Rímhányó Romhányi” versmondó verseny a Hermina Kulturális Napok program kínálatában 2016. november 12.- én 10 órai kezdettel az MVGYOSZ Székházának Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.).
Jelentkezési feltételek: minden 14. életévét betöltött sorstárs vagy fogyatékkal élő jelentkezését várják szövetségi vagy egyéb tagsági viszonytól függetlenül. Kötelező egy Romhányi József írás, valamint egy szabadon választott költő verse. Jelentkezési határidő: 2016. november 5. de a helyszínen is elfogadják a jelentkezést. Nyilvántartási regisztráció 2016. november 12.-én 9 órától a Hermina Teremben. A versenyzők, az általuk kiválasztott két előadásra szánt mű pontos szövegét jól olvasható írásban hozzák magukkal, és a regisztrációnál adják le a zsűri számára! A produkciókat szakmai zsűri bírálja el. A zsűri által legjobbnak tartott három előadót díjazzák. A díjak tárgyi jellegűek, a mindennapi életvitelt segítik elő, könnyítik meg. A díjakat a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete ajánlja fel. A Közönségdíjat a jelen lévő közönség szavazatai alapján ítélik oda. A verseny megkezdése előtt a zsűri ismerteti a pontozási rendszerét és a szabályzatot. Jelentkezni lehet a VGYHE irodájában félfogadási időben a következő telefonszámon: 06-1-273-0755 vagy a Közművelődési és Kulturális Bizottság e-mail címén: kkb@herminaegyesulet.hu
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
21°C
Vélemény, hozzászólás?