38 millió forint értékű eszközadományt juttat el a Debreceni Egyetemnek a Richter
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számára pedig 6 millió forint értékben biztosít tárgyi adományt a Richter Gedeon Nyrt. Az egyetemeknek kutatási és oktatási célokra átadott eszközök korábban a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgálták a vállalatnál.
A Richter Gedeon Nyrt. nemcsak saját szakembereinek képzésének, de a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretében a hazai természettudományos képzésnek is kiemelt figyelmet szentel. Ennek keretében a társaság szoros együttműködést alakított ki számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel és az ELTE-vel is, amely részeként egyebek mellett gyakorlati helyet, valamint szak- és PhD dolgozatírási lehetőséget biztosít a releváns szakokon tanulmányokat folytató hallgatók számára.
„Alapítóként több, az oktatás és a természettudomány területével foglalkozó alapítvány munkáját is támogatja a Richter. A Richter Gedeon Talentum Alapítványt például évről évre 100 millió forintos nagyságrendben biztosít forrást a természettudományos képzésben résztvevő tehetséges fiatalok számára a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíj” révén, vagy a hallgatók kutatási feltételeinek fejlesztésével” – mondta el dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.
A Richter ezúttal tárgyi adományokkal is támogatja a hazai szakemberképzést: a Debreceni Egyetemnek és az ELTE-nek most átadott, összesen 44 millió forint értékű eszközökkel a két intézmény kimagasló oktató-kutató feladatainak ellátásához kíván segítséget nyújtani.
Ezeket is olvassa el:
Jótékonysági árverés a fogyatékossággal élő gyermekekért
Kerekesszékbe került Müller Attila
Fokozott a szülők és a tanárok felelőssége a járvány miatt – Tünetes gyereket ne engedjünk közösségb...
Mozdulj, Debrecen! – új egészségmegőrzési programot indít a város
Hétfőtől éjszakánként ingyenesek lesznek a debreceni mélygarázsok is
A MEOSZ rezsivédelmet kér a civil szervezeteknek és a fogyatékossággal élő embereket ellátó civil fe...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?