4. Magyar Fogyatékosságtudományi Konferencia – „PARADIGMÁK ÖRVÉNYÉBEN”
2016. november 21-22-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara, az ELTE BGGYK Fogyatékosság és Társadalmi Részvételi Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Társaságának Fogyatékosságtudományi Szakosztálya, valamint az ELTE BGGYK Fogyatékosságtudományi Doktori Műhelye a Magyar Tudomány Ünnepe tiszteletére konferenciát rendez. Témája: a fogyatékosság kulturális megjelenése és művészeti ábrázolása.
A konferencia helyszínei: 2016. november 21-i nyitókoncert: Nádor Terem (Budapest, 1146 Ajtósi Dürer sor 39.) 2016. november 22-i szakmai program: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (Budapest, 1097 Ecseri út 3. A202-es terem.) „A fogyatékosság az emberi sokszínűség egyik alapvető és minden korban jelenlévő arculata, amelyet saját történelmi és kulturális felfogások jellemeznek, ezért megérdemli, hogy a tudomány is figyeljen rá. A fogyatékosságtudomány nem korlátozódik a fogyatékos emberek, mint különálló kisebbség tanulmányozására. E fiatal diszciplína egyéb tényezők mellett, kulturális konstrukcióként is közelít a fogyatékossághoz. A fogyatékosságtudomány iránt elkötelezett kortárs kutatók meglátása szerint, a fogyatékosság egy meghatározó kulturális kategória, hasonlóan a faji és nemi identitáshoz. A fogyatékosság olyan kulturális konstrukció, amely jellemző tulajdonságokat rendel az egyénekhez, és diszkriminálja őket testi különbözőségeik alapján.” (Thomas Couser) E gondolatoknak és reflexióiknak ad hangot a Negyedik Magyar Fogyatékosságtudományi Konferencia – Paradigmák örvényében című tudományos rendezvény és Kulturális Mini Fesztivál. A konferencia célja, hogy bemutassa a fogyatékosság, mint kulturális konstrukció sokféle megjelenését, és Tom Shakespeare alábbi, mottóul választott kérdésére keressen válaszokat: „Hogy válhatsz egyéniséggé, ha a világ már úgy döntött, típus vagy?” A tudományos rendezvény főelőadója Georgina Kleege, író, műfordító, oktató, vak fogyatékosságügyi aktivista, a fogyatékosságtudomány minor szak egyik alapítója és szakmai vezetője (University of California, Berkeley, USA). A konferencia már ismert és elismert tudósok és szakemberek mellett egyetemi hallgatóknak, pályakezdő kutatóknak is lehetőséget kíván nyújtani a bemutatkozásra, ezért az ELTE BGYK Fogyatékosságtudományi Doktori Műhelye felhívást tett közzé a művészeti egyetemeken tanuló hallgatók körében. A szakmai program zárószakaszában a hat legjobbnak ítélt előadás hangzik el. Segíteni kívánjuk a fiatalok bekapcsolódását a tudományos életbe, és ösztönözni őket a Shakespeare-mottó kérdésére adandó saját válaszaik megfogalmazására, megvitatására, elsősorban például az alábbi témákban:
- Vakság és vizuális kultúra,
- Fogyatékosság és testkultúra
- Fogyatékosságkultúra Magyarországon,
- Fogyatékosságkultúra másutt, pl. Új-Zélandon
- Az autizmus, mint kulturális spektrum
- Siketkultúra
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?