Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva m*sora
62
hallgató

9. FODISZ Esélyegyenlőségi Futam, ahol a rajtszámok mögött az élet maratonistái futnak

- 2021. október 7. 7:01 - 746 megtekintés

A 36. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, október 9-én, 13.20 órakor elrajtoló mezőnyben indulók számára van, hogy egy-egy mozdulat, egy következő lépés, egy jobb eredmény elérése maratoni teljesítmény, igazi küzdelem, emberfeletti erőt kívánó próbatétel. A kihívás persze magában rejti annak lehetőségét is, hogy önmaguk határainak túllépői, a pillanatok győztesei lehetnek minden egyes alkalommal. Van, hogy elbuknak. Aztán felállnak és újra nekilendülnek.

Fogyatékossággal élők. Hétköznapi hősök és parasportolók. Nem könnyű pálya az övék, de kitartásukkal, életigenlésükkel példát és erőt adnak sorstársaiknak és az ép embereknek egyaránt.

De a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) által szervezett Esélyegyenlőségi Futam nem a küzdelmekről, a fájdalmakról, a nehézségekről, hanem az örömről, a felszabadultságról, a közös sportolás élményéről szól majd. A futófesztivál legrövidebb, 500 méteres távját teljesítve, egy mezőnyben fut látás-, hallássérült gyermek, intellektuálisan sérült és mozgásában korlátozott fiatal, szervátültetett és Down-szindrómás, autista és halmozottan sérült egyaránt, és velük futnak családtagjaik, kísérőik, barátok és pedagógusok, edzők és a fogyatékos világgal szolidaritást vállalók, akik az esélyegyenlőséget valóban fontosnak tartják. Van, aki pár perc alatt, könnyedén lefutja a futamot, van, akinek egy-egy lépés is nagy kihívást jelent, van, aki egyedül teljesíti és van, aki csak segítséggel vagy éppen kerekesszékkel tudja megtenni a párszáz métert. Ezen a futamon a győzelem valóban mindenkié. A lélek győzedelmeskedik a test felett és az összefogás, az elfogadás diadalmaskodik a széthúzás, az ítélkezés helyett. A legkisebb táv, a legnagyobbakkal.

És megannyi lélekemelő történet az FODISZ Esélyegyenlőségi Futam résztvevői között.

Az eseményen ott lesz Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, kislányával Flórával, aki egy ritka genetikai rendellenességgel született és emiatt mindennapi aktív használója „Pudingnak”, erre a névre keresztelt, kerekesszékének, a „gyors négykerekűnek”. Ritáék szülőként mindent megtesznek, hogy Flóra teljesértékű életet éljen és megtalálják a számára leginkább örömet okozó sportágat. 2018-ban vettek részt először közösen a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, ahol Flóra élete első interjúját adta a médiának. Azóta már rutinos nyilatkozó lett, de lehet, hogy nem is tudja, hogy nem is szavaival, hanem csupamosoly, életvidám természetével, lényével hat leginkább mindenkire és „érzékenyít” minden pillanatban kortársai és a felnőtt világ felé is. Észrevétlenül, természetesen, „nagyköveti” feladatokat ellátva. A FODISZ azonban most édesanyját kérte fel Tehetségtámogató Programja és a fiatal fogyatékos sporttehetségeket segítő Adománygyűjtése egyik nagykövetének, így Rita ilyen minőségében is a futam részese lesz és a helyszíni adománygyűjtésre biztatja a fesztivál résztvevőit.

A FODISZ másik nagykövete, Boronkay Péter, világ- és Európa-bajnok paratriatlonista, aki a világon egyedüliként mondhatja el magáról, hogy sprint-, rövid- és hosszútávú világbajnoki címe is van (!). Péter már tíz éve kapcsolódik valamilyen módon a szövetség életéhez, 2018-ban a FODISZ Példakép díjjal ismerte el tevékenységét. A kiváló parasportoló szinte minden Esélyegyenlőségi Futamon részt vett, most is velünk tart, sőt idén a futam részese lesz Peti Down-szindrómás nagybátyja József is, aki, a Gondoskodás Alapítvány mezőkövesdi lakóotthonából utazik fel többedmagával a futamra. Péter családjával, feleségével és két gyermekével együtt érkezik, és igyekszik minél több adakozót toborozni a FODISZ Tehetségtámogató Programja javára.

Suba Róbert, paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok parakajakozó – aki már többször teljesítette velünk a távot – szintén családjával együtt látogat ki a futamra. Az ő történetük igazán alátámasztja a FODISZ Több, mint sport! szlogenjét, Robi ugyanis 2018-ban a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon ismerkedett meg kedvesével, Dórával, aki azóta a felesége lett, sőt tavaly októberben megszületett kisfiuk Nimród is. Idén mindhárman velünk lesznek!

Vereczkei Zsolt, háromszoros paralimpiai bajnok paraúszó második alkalommal tart velünk az Esélyegyenlőségi Futamon. Zsolt kiváló sportember és nagybetűs Ember, aki az életével, a tetteivel tanít. Akiről a szülei lemondtak, de aki nem mondott le saját álmairól, sőt meg is valósította őket és a parasport világának legtetejére ért, háromszor is. Az élsportból visszavonultan most másoknak, fiatal fogyatékos sportolóknak segít alapítványával. Megtisztelő, hogy idén is velünk tart október 9-én.

A FODISZ Baranya megyei tagszervezetének meghívására érkezik a futamra Pécsről Kenderesi Tamás, olimpiai bronz- valamint Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó és a Tokiói Paralimpiai Magyar Aranycsapatból, Konkoly Zsófia, paralimpiai bajnok, ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok paraúszó.

A Tokiói Paralimpiai két aranyérmese Ekler Luca, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok paraatléta és Pap Bianka, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok paraúszó is együtt fut velünk a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, miután Gyurkó Alexandra, májtranszplantált úszóval váltóban teljesítik az Elnökségi V4-es hosszabb távot a Magyar Szervátültetett Szövetsége színeiben.

Az Aranycsapatból velünk lesz Kiss Péter Pál, paralimpiai bajnok, világ- és Európai-bajnok parakajakos. A 18 éves fiatal sportoló megállíthatatlan a vizeken, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Tokiói Paralimpiai után megszerzett újabb világbajnoki címe. A nagy mélységekből, nagy magasságokba jutó ifjú tehetség, aki valódi példakép lehet kortársai számára, edzőjével Pruzsina Istvánnal érkezik a FODISZ Futamra. Peti sem először részese a rendezvénynek, annak idején, még ifjúsági sportolóként, a Mozgásjavító DSE színeiben is sokszor velünk tartott.

És két nagyszerű előadóművész is velünk lesz a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon: Kárász Eszter és Csórics Balázs.

Kárász Eszter, színművész, énekes harmadik alkalommal fut velünk. Eszter igazán sokoldalú művésznő, egyaránt otthonosan mozog Edith Piaf és a francia sanzonok világában, de Cseh Tamás dalai, a megzenésített szerelmes versek is épp oly közel állnak hozzá, mint a gyerekdalok, hiszen a legkisebbeknek is sokat énekel az Eszter-lánc mesezenekarral. Eszter 2001 óta tagja a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványának, ahol dr. Bigyó bohócként járja a kórházakat, hogy megnevettesse a beteg gyerekeket, elősegítve gyógyulásukat. Azt már kevesebben tudják róla, hogy első diplomáját a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete főiskoláján szerezte konduktor-tanító szakon, ezt követően másoddiplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámapedagógia szakán. Kárász Eszter személyében egy csupaszív hölgy tart velünk szombaton!

Második alkalommal vesz részt a futamon Csórics Balázs, népszerű színpadi és filmszínész. Olyan színdarabok köthetők a nevéhez, mint a Jézus Krisztus szupersztár, A kőszívű ember fiai és a Vámpírok bálja. A Barátok közt c. sorozatban négy és fél évig volt Vida Rudi megformálója. Aztán saját döntésére kilépett a sorozatból, bár nagyon szerette a karakterét és kollégáit. Új utat választott, a sajátját. Azóta közel kétszázezres rajongó táborának mond, énekel verseket, önmagát gitáron kísérve, nyilvános felolvasásokat tart és ad át olyan gondolatokat, érzéseket, meglátásokat az online térben és személyes előadások formájában, melyek valódi értékeket, kapaszkodókat adnak az embereknek. Lelki táplálékot nyújt, hiszen minden alkalommal a szeretetről, az egységről, a felemelkedés, a fejlődés lehetőségéről mesél. Bár most gyógyul fel súlyos térdsérüléséből, első hívó szavunkra ismét nagy örömmel vállalta, hogy részt vesz a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon és ha nem is futva, de sétálva teljesíti a távot velünk.

A több mint 500 fős mezőnyben az egyéni nevezők, családok mellett számos intézményi csoport tagjai is velünk lesznek Budapest mellett, az ország több pontjáról, így Albertirsa, Csorna, Debrecen, Dunavecse, Hatvan, Győr, Hódmezővásárhely, Lenti, Mezőkövesd, Pécs, Szeged, Tiszaföldvár és Zalaegerszeg települések is képviseltetik magukat az eseményen. Velünk lesznek az Arany János EGYMI, a Béke Ligeti Általános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola és EGYMI, a Benedek Elek EGYMI, a Bethesda Gyermekkórház, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola, a Dunavecsei Vizi Sportegyesület, az ÉFOÉSZ Hajdú-Bihar Megyei Egyesület, a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetsége, a GEMMA Központ Szeged, a Gondoskodás Alapítvány, a Gyengénlátók Általános Iskolája és EGYMI, a Hatvani Lesznai Anna EGYMI, a Hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Oktatási Intézmény, a Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Mozgásjavító DSE, a Pető Sportegyesület, a Prizma Általános Iskola, Óvoda és EGYMI, a SUHANJ! Alapítvány, a Tessedik Sámuel Általános Iskola, a Tiszaföldvári Révay György EGYMI, a Trappancs SE és a Vidám Oroszlánok Alapítvány futói.

De velünk együtt teljesítik a távot az Allianz Hungária és a Continental Magyarország képviselői és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársai is, többek között Urr Anita, az MPB főtitkára és Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója.

A FODISZ Esélyegyenlőségi Futam résztvevőit – hagyományainknak megfelelően – idén is Szabó László, a FODISZ elnöke köszönti, majd rajtoltatja el Dj Dominique, Várkonyi Attilával közösen, elnök úr természetesen teljesíti is az 500 méteres távot.

Két világnap is kapcsolódik a futamhoz.

Szervátültetett színekben soha ennyien nem vettek részt a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon, a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. Nem véletlenül, hiszen az esemény idén egybeesik a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapjával. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és a Trappancs SE az október 9-ei közös futással szeretnék kifejezni hálájukat és tiszteletüket a szervdonoroknak és családtagjaiknak, valamint szolidaritásukat a szervátültetésre váró betegek és családtagjaik iránt. A megmozdulás egyben köszönetnyilvánítás is a szervátültetésen már átesett emberek részéről a szervátültetés lehetőségét megteremtő donorjelentő intenzív osztályok dolgozóinak, valamint a transzplantációt és az utógondozást végző egészségügyi dolgozóknak.

A közel 50 fős csapatban ott lesz Berente Judit, sífutó és sílövő, 2020. év Legjobb Fogyatékos Sportolója, a Magyar Szervátültetett Szövetségének elnöke, Hartyánszky István dr., transzplantációs szívsebész, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke, Rokszin Richárd dr., transzplantációs sebész, ironman, az RTL Konyhafőnök műsorának sztárja, Szekér Gergő, énekes, Szilágyi Péter, triatlon versenyző és Török Dániel, az 500 méteren valaha részt vett legkisebb veseátültetett gyermek. A szervátültetettek képviseletében a V4 Elnökségi futamot hármas váltóban teljesítő Ekler Luca, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok paraatléta, Pap Bianka, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok paraúszó és Gyurkó Alexandra, májtranszplantált úszó is együtt fut velünk a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon.

1992 óta október 10-e a Lelki Egészség Világnapja. Az elmúlt években világszerte ismertté vált a nap, amellyel többek között a lelki zavarok megelőzésére, a mentális betegségekkel küzdők megfelelő kezelésére és életminőségük javítására igyekeznek felhívni a figyelmet. A Világnap apropóján a Civilút „Mindenki” programja is csatlakozik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamhoz. Október 9-én a futóknak egy zöld színű baseball sapkát adnak ajándékba, amelynek együttes viselésével a vasárnapi Lelki Egészség Világnapjára szeretnék felhívni a figyelmet egy flashmobot létrehozva. Hiszen a test és a lélek szétválaszthatatlan: „Törődj a testeddel, hogy ép maradjon a lelked!” Október 10-én pedig további meglepetésekkel is készülnek a FODISZ sátornál, a Civilút által kiadott „Mindenki magáról” pszichoedukációs játékot osztják ki a résztvevők között, hogy ezen keresztül is felhívják a figyelmet a lelki egészség fontosságára. A játék kreatív szerkesztője Szy Katalin felnőtt klinikai szakpszichológus, író.

A FODISZ most először két napon keresztül, szombaton és vasárnap is várja a (22-es számmal jelölt) sátránál az érdeklődőket (10.00 és 15.00 óra között), a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, hiszen egyrészt érzékenyítő játékokkal szeretnénk közelebb hozni mindenkihez a fogyatékossággal élők világát, másrészt az Esélyegyenlőségi Futam az egyik kiemelt eseménye a FODISZ Adománygyűjtő kampányának, mellyel a fiatal fogyatékos sporttehetségeket szeretné segíteni a szervezet, idén ősszel elindított Tehetségtámogató Programján keresztül. A legközelebbi konkrét cél: 20 tehetséges sportoló felkészülésének támogatása a 2022-es Európai Ifjúsági Parajátékokra. A helyszíni adományozóknak hálánk jeléül KÖSZÖNET-érmet adunk ajándékba, és a fotófalunk előtt „Én is segítettem!” matricát ragasztva képet is készíthetnek magukról, akár neves parasportolóinkkal, VIP futóinkkal együtt.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc + 1 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 14. hétfő, Helén napja van.
Ma van a(z) Szabványosítási világnap.
Az év 42. hete és 288. napja.
Holnap Teréz napja lesz.

1235. IV. Béla király másodszori koronázása. Béla, ki még atyja életében valószínűen 1207-ben és bizonyosan még 1214 előtt megkoronáztatott, atyja halála után október 14-én, Fejérvárott ismét fejére tétette a koronát.


1883. Megnyílik Szeged első állandó színháza.


Hervay Gizella
/ 1934. okt,14. - 1982. júl. 2. /

Önéletrajz

almafán utolsó alma vagyok
hullok vándorló homlokára
szomját oltja vagy velem vándorol
páros sorsunk oltalmára

szádban jó íz - vagy harmadik szemed
lehetek minden most kezdődik a hajnal
mikor éretten kezedben ébredek
öngyilkos májusi almagallyal

Időjárás

2024-10-14, 21:32
Mainly clear
S
Mainly clear
13°C
1.7 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 10.5 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com