Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Summerlove - Szép álom
50
hallgató

9 millió forintos AVON adomány a szegedi Radiológiai Klinikának

- 2015. december 22. 8:16 - 2075 megtekintés

9 millió forint értékű ultrahang-diagnosztikai készüléket adományozott az AVON a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinikájának. A hordozható eszköz várhatóan évente legalább 1000 hölgy vizsgálatát teszi majd lehetővé, de fontos szerepe lesz az emlődaganatok eltávolítása, illetve az esetlegesen fellépő műtéti szövődmények kiszűrése során is. A készülék megvásárlására az AVON egy korábbi szegedi figyelemfelhívó rendezvényen tett ígéretet a városnak.

A Szegedi Tudományegyetemhez tartozó Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinika az ország egyik legnagyobb radiológiai központja. Az intézmény Dél-Kelet-Magyarország 4 megyéjéből évi sok ezer daganatos beteget, köztük 200 mellrákkal diagnosztizált hölgyet lát el.
Az AVON által adományozott ultrahang-diagnosztikai készüléket a fekvő- és járóbetegek radiológiai diagnosztikájára és intervenciós radiológiai kezelésére használják majd. A kisméretű, hordozható, ugyanakkor nagy teljesítményű készülék lehetővé teszi az ultrahangvizsgálatok elvégzését az ultrahang-laboratóriumtól távol, adott esetben az ágy mellett, vagy a műtőben is. Ennek köszönhetően elősegíti, hogy a műtétek közben pontosítsák a daganat helyzetét, ami különösen fontos az eltávolítás során. Fontos szerepe lehet ezen túl az esetleges műtét utáni szövődmények felfedezésében, a kivonuló kampányszűrések esetén pedig lehetővé teszi az első emlődiagnosztikai lépések megtételét.
„Az AVON mellrákellenes harca két részből áll; figyelemfelhívó kampányainkkal elsősorban a széles lakosság figyelmét szeretnénk ráirányítani az önmagunkra való odafigyelés fontosságára. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a hangunkat hallassuk, de tevékenyen odaálljunk az ügy mellé, és a lehetőségünkre álló eszközökkel segítsük azon hölgyek mielőbbi gyógyulását, akiknek szembe kell nézniük a betegséggel” – mondta Végh-Kósa Anita, az AVON Magyarország kommunikációs vezetője.
„A SZTE Radiológiai Klinika (együttműködésben a Diagnoscan-nel) régóta az emlőrák elleni küzdelem egyik élharcosa, amely jól képzett munkatársaival és kitűnő felszerelése birtokában megfelelő szolgáltatást nyújt az emlődaganatok korai kimutatásában és klinikai kivizsgálásában is. Az elnyert berendezés lehetőséget teremt arra, hogy tovább növeljük az általunk nyújtott ellátás színvonalát, javítva ultrahang-diagnosztikai kapacitásunkat, és lehetőséget teremtve a fiatal kollégák ilyen irányú kiterjedtebb gyakorlati oktatására is.”- tette hozzá Prof. Dr. Palkó András, igazgató.
Az AVON Magyarország emlőrák elleni küzdelme adománygyűjtő kitűzők értékesítésével kezdődött 1998-ban. Azóta a vállalat minden eladott terméke után 1 Ft-ot automatikusan, míg adománygyűjtő termékeink teljes hasznát egy donációs alapba helyezi. Ennek köszönhetően immár több mint 500 millió forint értékben adományozott civil szervezetek, egyesületek és egészségügyi intézmények részére. Az AVON mellrákellenes harcának egy újabb lépése a most átadott, 9 millió forint értékű készülék is.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ nyolc = 17

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 6. vasárnap, Brúnó, Roxána napja van.
Ma van a(z) Építészek világnapja, aradi vértanuk napja.
Az év 40. hete és 280. napja.
Holnap Amália napja lesz.

1849. A császári haditörvényszék ítélete alapján Pesten kivégzik Batthyány Lajos gróf volt miniszterelnököt, Aradon a honvéd sereg 12 tábornokát és egy ezredesét. (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Jenő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagy-Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly gróf.)


1926. A Batthyány-örökmécses felavatása Budapesten. (Tervezte: Pogány Móric.)


Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét..."

Időjárás

2024-10-06, 23:50
Overcast
SSW
Előjelzés
13°C
1.8 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.8 m/s SSW
Széllökések: 7.6 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com