Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Öt évig hiába kérte egy kerekesszékes ember, hogy legalább egy csengőt tegyenek arrébb a postahivatalnál

- 2020. február 17. 16:35 - 2645 megtekintés

Az udvarról kiabálva tudott csak bejutni egy ügyfél egy postára, ha pedig pénzt akart felvenni, mindenki más előtt hangosan kellett bediktálnia a kódját.

Elmarasztalta az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Postát, és március végi határidővel kötelezte arra, hogy végre tegye elérhetővé a szolgáltatását a fogyatékkal élő emberek számára is egy postahivatalban – írta az Index. Az nem derül ki a határozatból, hogy melyik településről van szó. A panaszt egy hallás- és mozgássérült, gyerekkora óta kerekesszékkel közlekedő ember tette, miután öt éven át hiába kérte, hogy könnyebben bejuthasson a lakhelye postájára. Mint írták, még azt a kérését sem sikerült teljesíteni, hogy a csengőt érhesse el a kerekesszékből, ezért az udvaron, kerekesszékében ülve kiabálnia kell a postamester nevét és meg kell várnia, amíg a postamester kijön. „Amikor pedig készpénzt akart felvenni, akkor mások előtt kellett a postamesternek bediktálnia a PIN kódját.” A másik lehetősége az lett volna, hogy a legközelebbi nagyvárosba elutazik, de mivel az akadálymentes közlekedés nehezen vehető igénybe, ez minden készpénzfelvételért egy teljes napi elfoglaltságot jelentett volna. A Magyar Posta azzal próbált védekezni, hogy a településen nem is az állami vállalat nyújtja a postai szolgáltatást, a postamester „postai közreműködő személy”, aki egyéni vállalkozóként, szerződés alapján szolgáltat a saját ingatlanában, annak hozzáférhetővé tétele pedig az ő felelőssége. Az EBH azonban arra jutott, hogy a közszolgáltatás nyújtójának így is egyértelműen a Magyar Posta számít, így a felelősség is az övé. (Forrás: hvg.hu)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


3 * négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 186. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

Időjárás

2026-07-05, 09:54
Partly cloudy
W
Partly cloudy
24°C
2.1 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 31%
Szél: 2.1 m/s W
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /10% / Rain
Napfelkelte: 04:53
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com