Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dj. Deka feat Gabriella - Angyal
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A MEOSZ. is homeoffice-ban folytatja

- 2020. március 23. 14:33 - 1304 megtekintés

Valamennyiünk érdeke hogy önmagunk, szeretteink, barátaink és közösségünk minden tagja biztonságban tudja magát. A Központ bezár, de az ügyintézés továbbra is folyik, csak más formában.

Az ügyfélfogadás a személyes találkozások mellőzésével, elsősorban e-mailen, illetve telefonon történik.  A szervezet munkatársai munkaidőben a meosz@meosz.hu e-mail címen elérhetőek, továbbá a 06-1-388 23 88 -as telefonszámon várják a hívásaikat.

Ez az időszak mindannyiunk számára nehéz, türelmet, odafigyelést és óvatosságot igényel. Ha figyelünk és vigyázunk önmagunkra és egymásra, hamarabb túljuthatunk rajta.

A MEOSZ következetes érdekvédelmi munkája azonban egy percre sem áll le.  A home office keretei között folytatják ők is. „Minden lehetőségünkre álló eszközzel képviseljük továbbra is a mozgáskorlátozott embereik érdekeit, s minden esetben haladéktalanul fellépünk, ha a helyzet úgy kívánja.” Ez a veszélyhelyzet idején is így van.

Maradjanak otthon, és vigyázzanak egymásra!

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 1. péntek, Boglárka napja van.
Ma van a(z) A Forint Születésnapja, Anyatejes táplálás világnapja.
Az év 31. hete és 213. napja.
Holnap Lehel napja lesz.

1444. Szegeden 10 évi fegyverszünet köttetik a törökkel a következő feltételek mellett: A szerződők egymás vagyonába nem ütnek. A foglyokat mindkét fél feltételek nélkül szabadon bocsátja, de Cselebiért a nagyvezír öccséért váltság fizettetik.


1946. A kormány kibocsátja az értékálló pénzt, a forintot. Egy forint négyszázezer quadrillió pengővel, másként 200 millió adópengővel egyenértékű.


Juhász Gyula: Augusztus

"Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!..."

Időjárás

2025-08-01, 02:39
Clear sky
W
Clear sky
21°C
3.1 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 3.1 m/s W
Széllökések: 19.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /29% / Rain
Napfelkelte: 05:22
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com