Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
53
hallgató

A Fidesz és a KDNP képviselői is felajánlották áprilisi tiszteletdíjukat a debreceni segélyalapba

- 2020. március 23. 16:06 - 1075 megtekintés

A segélyalapba bárki adományozhat, az összegyűlt összegből a nehéz helyzetbe került családokat és a rászorulókat támogatják.

A járvány okozta gazdasági válság komoly károkat okoz majd a világ és egyúttal a debreceni gazdaságnak is, melynek következményeként átmenetileg családok kerülhetnek nehéz helyzetbe Debrecenben is.

Amint arról beszámoltunk, a rászorulók és a nehéz helyzetben lévők megsegítése érdekében Papp László polgármester kezdeményezésére létrejött a Debrecen Városi Segélyalap. A segélyalaphoz a város költségvetéséből húszmillió forintot biztosítanak, Papp László pedig az áprilisi fizetését ajánlotta fel az alapba. A kezdeményezéshez a debreceni Fidesz-KDNP frakció minden képviselője csatlakozott, és felajánlotta az áprilisi tiszteletdíját a támogatási alap céljára.

A segélyalapba fél nap alatt számos cég és magánszemély utalt már támogatást.

Frakciónk számára fontos, hogy az anyagi támogatáson túl minden segítséget megadjunk azok számára, akiknek szüksége van rá.  Cselekedni akarunk, így önkéntes munkánkkal is szolgáljuk Debrecen polgárait.  Képviselőink már ezen a héten elkezdték a Debreceni Karitatív Testülettel az önkéntes munkát, melynek keretében segítjük a nehéz helyzetben lévőket, valamint védjük és óvjuk a debreceni szépkorúak egészségét. Vigyázzunk egymásra, és aki teheti, maradjon otthon” – mondta Papp Viktor frakcióvezető.

A városi segélyalap:

Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP

• Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008

• A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat

• A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.

• Az adományozással kapcsolatosan munkanapokon 08.00 és 16.00 óra között a következő telefonszámon lehet érdeklődni: +3652/511-470

Az önkormányzat emellett létrehozta a koronavírus telefonos információs ügyfélközpontot, főként az időseknek próbálnak segíteni, akik nem tudnak másokra számítani.

Aki 12 óráig jelzi igényét, azoknak még aznap tudnak a bevásárlásban segíteni, aki délután jelentkezik, azoknak másnapra szállítanak.

Ezek a telefonszámok 8 és 16 óra között hívhatók: 

 517-768, 517-614, 517-631.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- öt = 1

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 22:33
Overcast
S
Előjelzés
26°C
3.1 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.1 m/s S
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com