Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

D.J. Bobo - There's a party
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

ITM-államtitkár: a felvételinél, a záróvizsgánál, és a diplomaszerzésnél is változások a járvány miatt

- 2020. április 16. 8:16 -

Ehhez elmondása szerint három szempontot kellett összehangolni.

Az első és legfontosabb, az egészség és az élet védelme. Emellett figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a diákokat ne érje hátrány, a lehető legkevesebb érdemi módosítás történjen a folyamatokban. Illetve minden döntést úgy kellett meghozni, hogy azok a közeljövőben, valamint középtávon, a járvány utáni gazdasági építkezés időszakában is megfelelő hátteret jelentsenek a fiataloknak – sorolta Schanda Tamás.
Az államtitkár kifejtette: ennek érdekében a kormány – a megfelelő jogszabályi környezet megalkotásával – lehetővé tette az egyes intézményeknek, hogy biztonságos körülmények között szervezhessék meg a különböző vizsgafolyamatokat. Így az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban a személyes jelenlétet igénylő vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy az személyes érintkezést ne igényeljen, a másfél méteres távolság tartása folyamatosan biztosított legyen.
A tanárképzésben a pályaalkalmassági vizsgálatban a jelentkező előzetesen megküldött motivációs levele szolgál alapul, a tanító, konduktor, óvodapedagógus és csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés alkalmassági vizsgáján pedig a jelentkező írásbeli nyilatkozata arról, hogy nincs olyan betegsége, vagy más körülmény, amely akadályozná felsőoktatási tanulmányainak folytatását – ismertette.
Jelezte: annak érdekében, hogy az egyes intézmények megfelelően tájékoztathassák a fiatalokat a változásokról, az Oktatási Hivatal lehetővé teszi a felsőoktatási felvételi tájékoztató, azaz a felvi.hu vonatkozó részeinek módosítását – így mindenki online tájékozódhat az új feltételekről.
Ami a záróvizsgákat illeti, szintén kerülni kell a személyes érintkezéseket. Amellett, hogy a másfél méteres távolság tartására ilyenkor is figyelemmel kell lenni, azt is lehetővé tettük, hogy ezeken a vizsgákon ne három, hanem csak két fős legyen a bizottság – ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének kockázatát – mondta el a diploma megszerzéséhez elengedhetetlen vizsgákkal összefüggésben Schanda Tamás.
A járvány miatt kialakult veszélyhelyzet óriási problémát jelentene azoknak is, akik most készültek befejezni vagy honosítani a nyelvvizsgájukat. „Úgy döntöttünk, hogy az ő esetükben a részeredményt, illetve a külföldi vizsgát kell elfogadni komplex nyelvvizsgának, azaz ezek után jár a középfok esetében a 28, felsőfok esetében pedig 40 pont a felvételi eljárásban – fejtette ki az államtitkár, majd ismertette a nyelvvizsgákat érintő további módosításokat is.
Tájékoztatása szerint azok, akik 2020. augusztus 31-ig leteszik vagy már letették a záróvizsgát, mentesülnek a korábban előírt nyelvvizsga kötelezettség alól. „Ennek az egyik oka az, hogy a mostani körülmények között jelentősen beszűkültek a vizsgalehetőségek, így nem várhatjuk el, hogy mindenki eleget tegyen ezeknek a követelményeknek. A másik szempont, ami alapján így döntöttünk, az az, hogy a gazdaság járvány utáni újraindításához szükség van minden jól képzett fiatalra. A záróvizsga megléte tanúsítja azt, hogy valaki a megfelelő szakmai tudás birtokában van, így a rendkívüli körülmények között a nyelvvizsga meglététől eltekintünk” – magyarázta az államtitkár a mintegy 75 ezer embert érintő döntés hátterét.
Elmondta, arra kérték az intézményeket, hogy az oklevelek kiállítását haladéktalanul kezdjék meg. Hozzátette: ehhez a kormány természetesen minden technikai segítséget megad az Oktatási Hivatal közreműködésével. A gyakorlati tudnivalókkal kapcsolatban arról számolt be, hogy a hallgatókat, volt hallgatókat az adott egyetem, főiskola fogja értesíteni a részletekről, és természetesen a diploma átvétele során is kerülni kell a személyes kontaktust.
„Természetesen továbbra is meggyőződésünk, hogy a megfelelő szintű idegennyelv-tudás kiemelkedő jelentőségű. A nyelvtanulástól, és így akár a vizsgázástól eltántorítani tehát nem szeretnénk senkit. Éppen ezért tettük lehetővé azt, hogy az arra alkalmas nyelvvizsga-központok online is tarthassanak vizsgákat” – jelentette ki. Közölte, azok a vizsgaközpontok kérhetik az akkreditációjuk online vizsgáztatással való kiegészítését a veszélyhelyzet idejére, amelyek rendelkeznek a számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel.

MTI 2020. április 15.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 21:58
Clear sky
NW
Clear sky
14°C
2.1 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 2.1 m/s NW
Széllökések: 4.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com