Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Madonna - Like a prayer
60
hallgató

Osztályvezető lesz Dr. Szőke László?

- 2010. július 14. 21:54 - 5441 megtekintés

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Fogyatékosságügyi Főosztályának élére neveznék ki Dr. Szőke Lászlót, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnökét – ez a hír kering hetek óta a területtel kapcsolatban álló körökben.

A több, egymástól független de meg nem erősített értesülés után a minisztérium sajtóosztálya rendkívül szűkszavú választ adott kérdésemre: „a Fogyatékosságügyi Főosztályt Kemény Péter, főosztályvezető- helyettes irányítja.” – olvasható a július 7-i e-mailben. Vagyis elképzelhető, hogy másnaptól Dr. Szőke állna a főosztály élén, de az is, hogy máshová nevezik ki az MVGYOSZ-elnököt. Maga Dr. Szőke László egyébként nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta a hírt, mivel egyáltalán semmit nem válaszolt a szintén elektronikus levélben feltett kérdésre. Ha valóban Dr. Szőkét neveznék ki a főosztály élére, az több kérdést vetne fel. Pl. az MVGYOSZ-elnök így tevékeny részt vehetne a saját maga által vezetett egyesület állami finanszírozásával kapcsolatos döntés meghozatalában, ill. a vakok szövetsége szakmai beszámolójának ellenőrzésében. A hazai látássérülteket képviselve saját magával kellene tárgyalni, olykor saját magával szemben kellene képviselnie a látássérült embereket. Vélhetően ezekre a felvetésekre reagálva a minisztérium sajtóosztálya közölte, „tárcánk a főosztályvezetők – és természetesen minden munkatárs – kinevezésekor következetesen a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”. Érdekes ízt adna egy ilyen kinevezésnek az is, hogy Dr. Szőke László az idei országgyűlési választásokon a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közös listáján indult, kampányfilmje, melyben Bokros Lajos programját méltatja az interneten is elérhető volt. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség pedig finoman szólva nem szimpatizál a volt szocialista pénzügyminiszter programjával, s az utóbbi hetekben lezajlott vezetőváltások sem arra mutatnak, hogy a kormánypárt az övétől különböző politikai nézeteket valló személyek vezető tisztségviselővé való kinevezésében gondolkodik. Újabb megválaszolandó kérdés lenne egy esetleges kinevezés esetén, miként határozta el magát az MVGYOSZ elnök a Budapestre költözésre. Tudniillik Dr. Szőke több társával együtt korábban hevesen ellenezte az MVGYOSZ egyik tagegyesülete által képviselt indítványt, miszerint a vakok szövetsége elnökének ténylegesen, heti legalább 36 órában a Hermina úti székházban kellene tartózkodnia. Dr. Szőke szerint ez kizárná, hogy vidéki látássérült pályázhasson az elnöki posztra, hiszen nem várható el senkitől, hogy odahagyja egy vidéki városban esetleg jól felépített egzisztenciáját. Mint ismert, Dr. Szőke heti egy-két napot tartózkodik a Hermina úti székházban. Ha osztályvezető lenne, mégsem valószínű, hogy távmunkában láthatná el feladatát.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 + = tizennyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 08:25
Overcast
S
Előjelzés
23°C
1.4 m/s
Apparent: 24°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 1.4 m/s S
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 1.7
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com