Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- M*sorajánlat
61
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Naponta háromszázan kérnek segítséget Debrecenben

- 2020. április 21. 20:54 - 1651 megtekintés

Tartós élelmiszer és meleg étel – az önkormányzat folyamatosan segíti a rászorulókat. Az önkormányzatot a Debreceni Karitatív Testület és több debreceni cég is támogatja az adakozásban. Egyre többen veszik igénybe a telefonos segélykérést is. Nem csak a 65 év felettiek, hanem azok is, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak elmenni például bevásárolni sem. A héten pedig a tervek szerint a városi pénzügyi segélyalapot is megnyitják, melyben eddig 55 millió forint gyűlt össze.

Konzerv, keksz, sonka – tartós élelmiszereket kaptak ma a Nagysándortelepen élők. A csomagok értéke mintegy 6-8 ezer forint. Az elmúlt hetekben mintegy 1200 csomagot osztottak szét a rászorulók között. Széles Diána alpolgármester elmondta, hogy folyamatosan csörögnek a segélyhívó telefonok. Naponta mintegy 300 telefont fogadnak. Többnyire bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban kérnek segítséget, illetve sokaknak van szüksége ebben a helyzetben tartós élelmiszerre vagy napi meleg ételre.

Bár jelenleg az önkormányzatok számára csak a 70 éven felüliek számára kötelező – az érintett kérésre – a mindennapi életet könnyebbé tevő segítséget nyújtani, Debrecen városa lehetőségei szerint igyekszik mindenkinek segíteni. Ehhez nagyon sok vállalkozás és civil szervezet is támogatást nyújt. Széles Diána a sárrétudvari Servet 2000 Kft. (amely például 10 ezer liter tejet ajánlott fel), a Gastro-Hús Kft., a Glad Humán Kft., a Seamaster Products Kft., Madarasi István vállalkozó, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület, a Massimo Fashion Line Kft., a Szent Anna Főplébánia Caritas, a Márta’s Vega/Vegán Streetfood, a Bazár Parking 2000 Kft., valamint a Kovács és Szalay Kft. nevét említette meg. Az alpolgármester külön is kiemelte a debreceni Nagykonyha Kft. szerepét, mely cég főztjéből naponta mintegy 550 címre jelenleg 1255 adag ételt visznek ki naponta a Debreceni Karitatív Testület önkéntesei. Ezen kívül népkonyha-szolgáltatás keretében – állami finanszírozás segítségével – naponta 3500 adag meleg étel jut el a rászorulókhoz. Mindezen felül külön zajlik – a normál iskolaidőben megszokotthoz hasonlóan szülői előfizetéssel – a gyermekétkeztetés is.

– Gőzerővel dolgozunk, de nem új ez nekünk, hiszen a veszélyhelyzet előtt is a Karitatív Testülettel közösen a gondoskodó város módjára mindent elkövettünk azért, hogy mindenkinek tudjunk segíteni, aki hozzánk fordul. Most viszont hatványozottan igaz ez – nyilatkozta Széles Diána.

Jelenleg több mint ötszáz önkéntes segíti a munkát, aki szeretne csatlakozni, a Karitatív Testületnél jelentkezhet. Széles Diána bemutatta azt az igazolványt is, mellyel a testület önkéntesei rendelkeznek. Az esetleges visszaélések elkerülése érdekében ők ezzel tudják igazolni magukat. A Városi Szociális Szolgálat, valamint a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai szociális szakmai igazolvánnyal rendelkeznek.

A Debreceni Karitatív Testület önkéntesei a koronavírus-veszélyhelyzetben eddig ezer családot, illetve nyugdíjas polgárt látogattak meg, s összesen mintegy 1200 – támogatások, felajánlások jóvoltából egyenként több ezer forint értékű – tartós élelmiszer-, valamint tejtermék-csomagot adtak át nekik.

A tervek szerint a héten elindul a Debrecen Város Segélyalapba eddig érkezett felajánlások nem segélyezés-jellegű, hanem célorientált, szigorúan kontrollált felhasználása a rászorulók érdekében – szintén a Debreceni Karitatív Testület közreműködésével. 

Az alapba eddig 55 millió forint érkezett, de közben a gyűjtés sem áll le, folyamatosan várják a felajánlásokat.

Széles Diána úgy fogalmazott, az önkormányzat, a Debreceni Karitatív Testület, a támogató vállalkozók és az önkéntesek azért dolgoznak, hogy gondjaikkal ne maradjanak egyedül azok az idősek vagy nehéz helyzetbe került családok, akiknek az életét, a mindennapjait megnehezítette a járvány. A felajánlásokra folyamatosan szükség van – azok folyamatosan érkeznek is –, így a segítség sem marad el a következő hetekben sem. Debrecen közössége így is megmutatja összetartó erejét – tette hozzá.

A városi segélyalap:

Az elkülönített bankszámla neve: DMJV-DEBRECEN VÁROS SEGÉLYALAP

    • Elkülönített bankszámla száma: 11738008-15461009-11440008

    • A számlatulajdonos neve: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat

    • A számlatulajdonos címe: 4024 Debrecen, Piac utca 20.

Aki adományozni szeretne, az munkanapokon 8 és 16 óra között a következő telefonszámon érdeklődhet: +3652/511-470

Az önkormányzat hetekkel ezelőtt hozta létre a koronavírus telefonos információs ügyfélközpontot, főként az időseknek próbálnak segíteni, akik nem tudnak másokra számítani.

Aki 12 óráig jelzi igényét, azoknak még aznap tudnak a bevásárlásban segíteni, aki délután jelentkezik, azoknak másnapra szállítanak.

Ezek a telefonszámok 8 és 16 óra között hívhatók: 

 517-768, 517-614, 517-631.

A telefonos lelki egészség szolgálat a 06-52-517-622 vagy a 06-52-517-644-es telefonszámon hívható.

(Forrás: Dehir.hu)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* 7 = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. június 9. kedd, Félix napja van.
Az év 24. hete és 160. napja.
Holnap Margit, Gréta napja lesz.

1436. Zsigmond király pénzzavarai haláláig tartottak. Ez évben 4 községet zálogosított el, majd Sopront adóztatta meg, s e napon Késmárktól vett kölcsön.


1763. A selmecbányai bányászati akadémián felállították az ásványtani és vegytani tanszéket.


Pinczési Judit: Nyári dal

Egy kislány kék lepkét fogott.
Szebb volt, mint egy szálló madár.
Fénylő szárnyát szétnyitotta,
azt mondta, ő lepkekirály.

"Nem koronámat adom én,
a szabadságért kevés, tudom,
de ha röptömben felkiáltok,
a hangom megül az arcodon."

Lepke táncol a szélben,
a tó ezüst tükör.
Egy kislány játszik a réten,
s az arca tündököl.

Időjárás

2026-06-09, 12:55
Overcast
S
Előjelzés
31°C
2.1 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 2.1 m/s S
Széllökések: 16 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /39% / Rain
Napfelkelte: 04:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com