A súlyosan beteg fiú és sportcsapata a koronavírus ellen is felveszi a kesztyűt
Amint ismeretes, Nádudvari Péter gyógypedagógus, Jószolgálat-díjas jótékony sportoló énektanára volt egy súlyos betegséggel küzdő kisfiúnak, Katona Miklós Patriknak.
Gyógykezelése támogatása céljából ultramaratonokat futott, amelyek kilométereit meg lehetett vásárolni, a bevétel Miki gyógyulását segítette elő. A fiú már akkor megfogalmazta élete egyik legfontosabb célját: ha meggyógyul, ő is szeretne jótékony sportolóként súlyosan beteg gyerekeken segíteni.
Miki állapotváltozását illetően még nem lehet jóslatokba bocsátkozni, nem tudni azt, hogy mikor lesz képes önállóan sporttevékenységet végezni. A szándéka szándék viszont azonnali megvalósítást kívánt. Korábban már teljesítettek közösen versenyeket futókocsi segítségével, gondolták, Miki álma ebben a formában valóra válhat. Ahogy ő fogalmazott:
“Amikor Petivel versenyzünk, kicsit úgy érzem, mintha én is futnék. Akkor a kerekesszéket is elfelejtem. A legjobb pedig ebben az, hogy így tudok segíteni a barátaimon.”
Így alakult meg 2018 januárjában a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek, a súlyosan beteg és fogyatékos gyerekeket, fiatalokat, családjaikat széles szakmai spektrummal segítő Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány (adószám: 18418299-1-05) támogatásával. Az Alapítvány Adománybank (www.adomanybank.hu) elnevezésű oldalán saját felületet is kaptak az adománygyűjtésükhöz. A csapat közösen, futókocsi segítségével teljesített kilométerei megvásárolhatóak voltak Miki valamelyik barátjának, sorstársának gyógyulását támogatandó. A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.
Később a duó tágabb értelemben vett csapattá is alakult, több kerékpáros és futó csatlakozott hozzájuk, akik a bevállalt kilométereiket Mikihez és Péterhez hasonlóan ,,áruba bocsátották”, és a Team Miki céljainak támogatására ajánlották fel.
Miki és csapata a tavalyi év során azért gyűjtött jótékony futással és kerékpározással, hogy kórházi kezelést befejezett gyerekek és családjaik élmény- és fejlesztő terápiás programokban részesüljenek, hogy testileg-lelkileg egyaránt fel tudjanak töltődni a nem érintettek számára elképzelhetetlen megpróbáltatásokat jelentő hetek/hónapok után, a családok egysége megerősödjön, a gyermekek rehabilitációja a lehető legteljesebb legyen.
Az idei évnek is hasonló célkitűzéssel vágtak neki, de a járvány keresztülhúzta az eddig gondosan megtervezett és leszervezett programokat. Ennek ellenére nincs tétlenkedés, hiszen az Alapítvány krízistámogatásokat nyújt az onko-haematológián kezelteknek, szociális felvilágosítást végez a frissen diagnosztizált gyermekek szüleinek. A júliusi Tündértánc nemzetközi élményterápiás táborba most is hatalmas az érdeklődés, de még nem tudni, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi-e annak megvalósítását, és ha megvalósításra kerül, a támogatók tudják-e segíteni azt. A járvány okozta nehézségek enyhítésére már 60 gyerek kapott 30 ezer forint támogatást, akiket a miskolci és debreceni gyerek onko-haematológiai osztályon kezelnek és ezen kívül 30 vérképzőrendszeri megbetegedésesben szenvedő gyerek kap még plusz 20 ezer forint támogatást.
A kamerák mögött is folytatódik majd a munka: a Filmever Stúdió által készítendő dokumentumfilm, amelyet Bárány Krisztián filmrendező rendez, szintén tovább forog. Zenéjét Nádudvari Péter szerzi. előzetes már megtekinthető.
A csapar céljait az adó 1 százalékának felajánlásával is támogatni lehet a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány részére (adószám: 18418299-1-05).
A 2020-as szezonra eddig Bányik Szandra, Czibolya Marietta, Olasz Ramóna, Volenticsné Merényi Dóri, , V Tóth Katalin, Ádám Zsolt, Csajtay Árpád, Deli Lajos, Jónás József, Juhász Sándor, Kolozsvári Csaba, Kovács András, Molnár Gábor, Szabó Pál Szasó, Theodorovits Attila és Zuba Péter csatlakoztak.
Jelenleg a járvány miatti védekezés a legfontosabb, a Team Miki is erre a célra gyűjt adományokat. Kérünk mindenkit, akinek módjában áll, hogy adományaival segítse ezt a küzdelmet.
A csapat kilométereit megvásárolni itt lehet: https://www.adomanybank.hu/aktualis-projektek/, jótékony sportolónak jelentkezni pedig a nadudvarip@gmail.com e-mail címen. (Forrás: Rehabportál)
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
1°C