Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Komáromi Pisti - Nélküled
55
hallgató

Nyolcvan család napját tette szebbé a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete

- 2021. június 7. 8:03 - 661 megtekintés

Tartósélelmiszert, tisztítószereket és ruhaneműt is gyűjtött az egyesület. A csaknem 1 millió forint értékű adományt 80 olyan család között osztották szét, ahol a szülők is állami gondoskodásban nőttek fel.

Fotó: Dehir

Konzerv, liszt, száraztészta és tisztítószerek is kerültek azokba a szatyrokba, amiket pénteken a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete osztott szét. Egy család körülbelül 30 ezer forint értékű adományt kapott. A csomagokat nyolcvan olyan családnak adták át, ahol a szülők állami gondozásban nőttek fel.

– A pandémiás helyzet minden családot nehéz helyzetbe hozott. Ez többszörösen igaz az olyan családokra, ahol intézetben nőttek fel a szülők, tehát nincsennek rokonaik, akikkel össze lehetne fogni egy ilyen nehéz helyzetben – mondta Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesületánek elnöke. 

A BAGE akciójának eredményeként csaknem 1 millió forint értékű adomány gyűlt össze. A város is igyekszik minden támogatást megadni a nehéz helyzetben élőknek.

– A város egy nagyon komoly összeget különített el a költségvetésében, amely kifejezetten a nehéz helyzetben lévő emberek megsegítésére szolgál. Több mint 330 millió forintot terveztünk be a különböző segélyekre vonatkozólag – ismertette a keretet Barcsa Lajos alpolgármester. 

Pósán László országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy – ahogy ezt a mostani akció is példázza –, Debrecenben széleskörű összefogás működik városi színten.

– Ebben a segítségnyújtásban a régi Debreceni tradíciókhoz híven részt vesznek egyházak, vállalatok, debreceni polgárok. A régi cívis tudat úgy látszik, hogy az összetartozásban, segítségnyújtásban is megnyilvánul – mondta Pósán László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. 

A családok ruhaneműk közül is válogathattak, a gyerekek pedig játékokat is kaptak.

Riport az alábbi linken tekinthető meg:https://www.dehir.hu/videogaleria/egymillio-forint-erteku-adomanyt-osztott-szet-a-raszorulok-kozott-a-bihari-allami-gondozottak-egyesulete

(Forrás: Dehir)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három - 2 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. március 29. péntek, Auguszta napja van.
Az év 13. hete és 89. napja.
Holnap Zalán napja és Húsvét vasárnap lesz.

1464. Mátyás király megkoronázása Székesfehérvárott, miután esküt tett az ország szabadságának megtartására, Széchy Dénes esztergomi érsek által avattatott fel.


1918. Vasipari sztrájk-sorozat Budapesten 60000 vasmunkás elbocsájtása miatt.


Kosztolányi Dezső
/ 1885. márc.29. - 1936. nov.3. /

Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com