Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Vincze Lilla - Nem kell a zászló
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Szűrés, védőeszközök, biztonsági intézkedések: így vigyáznak a debreceni idősotthonokban élőkre

- 2020. április 15. 21:01 -

A debreceni idősotthonokban bevezetett intézkedésekről számolt be Papp László polgármester.

A koronavírus-járvány elleni védekezés kiemelt fontosságú a leginkább veszélyeztetett idősebb korosztály körében és ezen belül is a krónikus betegségekben szenvedő idős emberek vannak kitéve a járvány veszélyének – hívta fel a figyelmet közös szerdai tájékoztatóján Papp László, Debrecen polgármestere.

Mint elhangzott, Debrecenben az önkormányzat működtetésében két helyen, a Pallagi úti Idősek otthonában és a Szávay Gyula utcai idősek házában látnak el idős gondozói feladatokat. Tekintettel arra, hogy zárt gondozotti közösségekről, azaz bentlakásos intézményekről van szó, így az elmúlt hetekben, már a veszélyhelyzet elrendelését megelőzően is szigorú intézkedéseket léptettek életbe ezen intézményekben a megelőzés céljával.

„Mivel önkormányzati fenntartású intézményekről van szó, a döntéseket senki nem tudja meghozni helyettünk, az intézkedéseket senki nem tudja foganatosítani helyettünk, nem mutogatunk másra, tudjuk, hogy mi a dolgunk, mi a felelősségünk, és ennek megfelelően cselekszünk” jelentette ki Papp László.

A Városi Szociális Szolgálat idősellátó intézményeiben a következő intézkedéseket rendelte el a fenntartó az idősek és az ott dolgozók egészségének megőrzése érdekében: 

  • Az intézményben a veszélyhelyzet miatt kiemelt figyelmet fordítanak a folyamatos orvosi ellátásra és jelenlétre, valamint a fertőtlenítő szerekkel és védőfelszereléssel való ellátásra. Az intézmény pandémiás tervvel rendelkezik, az infekciókontrollnak külön felelőse van, a dolgozókat pedig folyamatosan képzik és információval látják el a vírusveszéllyel összefüggésben. A járvány időszakában hétvégén is intézményvezetői ellenőrzések zajlanak a biztonságos működés érdekében.
  • Március 8-án, tehát még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt látogatási tilalmat vezettek be a bentlakásos intézményekben élők védelmében.
  • Az intézmény minden bejáratához fertőtlenítőszeres lábtörlőket helyeztek el, belépéskor a fertőtlenítő kézmosás kötelező, zsilip rendszert alakítottak ki az ápolást-gondozást biztosító munkatársak és külön a központi irányítás munkatársai számára.
  • A székhelyen és a Szávay Gyula utcai telephelyen is minden dolgozó átöltözik védőruhába, a védőeszközök használata kötelező. A lakók egyszer használatos edényben kapják a konyháról az ételt, az evőeszközeiket, poharukat fertőtlenítik. A szennyest (munkaruha, ellátottak által használt ruházat), hulladékot elkülönítetten kezelik.
  • Március közepén kialakítottak a Pallagi úti Idősek otthonában egy izolációs részleget annak érdekében, hogy ha szükség lenne rá, legyen lehetőség elhelyezni a fertőző betegeket. A második emelet egyik részén 50 férőhelyet alakítottak ki külön bejárattal, külön személyzettel és külön egészségügyi eszközökkel. Külön kijelölték a kizárólag az izolációs szárnyon munkát végző dolgozókat a fertőzés többi ellátottra való átterjedésének megelőzése érdekében. A beosztás kialakításánál figyelemmel voltak arra, hogy ugyanazon munkavállalók dolgozzanak együtt, az esetleges megfertőződés lokalizálása végett. Az izolációs szárnyon dolgozó munkatársak számára külön öltözőt alakítottak ki a földszinten, a 2. emeleten zuhanyzási lehetőség, illetve másik munkaruhába, védőruhába történő átöltözési lehetőséget biztosítanak és plusz védőruhát is kapnak.
  • Múlt csütörtökön délután fertőzés gyanújával szállítottak el a mentők egy idős gondozottat a Pallagi úti otthonból. A vizsgálatok ugyan később megállapították, hogy nem fertőződött meg, csütörtökön délután a fenntartó debreceni önkormányzat döntést hozott, és teljeskörű szűrést rendelt el az intézményben.
  • A feladattal az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet bízták meg. A feladatot az Intézet az önkormányzati költségvetési támogatás alapján végzi el.
  • A DAEFI a debreceni önkormányzattól ebben az évben 70 millió forint támogatásban részesül egészségügyi feladatok ellátására, többek között a szűrésre. A csütörtöki döntést követően kedden kezdődött meg az intézmény ellátottjainak és dolgozóinak szűrése, amely 343 ellátottat (311 fő a Pallagi úti intézményben, 32 fő a Szávay Gyula utcaiban), valamint a dolgozókat, tehát összesen 636 főt érint. Az eddig elvégzett tesztek negatívak.
Összességében elmondható, hogy a debreceni önkormányzat fenntartja és meghozza az összes olyan intézkedést, amely a bentlakásos idősellátó intézményben élők biztonságát szolgálja – zárta szavait Papp László polgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kettő + = 7

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 5. szombat, Viktor, Lőrinc napja van.
Az év 36. hete és 248. napja.
Holnap Zakariás napja lesz.

1272. Károly Szicília királya leányát Izabellát és vejét László királyt a magyar birodalom rendjeinek hűségébe ajánlotta. Tehát Lászlónak, igen fiatalon tíz éves korában, már felesége volt. Szicília királya 1272. június 24.én intézkedett leányának Magyarországra szállítása iránt.


1552.Hónapokig tartó pestisjárvány vonult végig hazánkon.


Kálnoky László
/ 1912. szept.5. - 1985. júl.31. /

Kettősség

Ha a szellem testköréből kiléphet
egy kis időre, zakatolva jár
az agyvelő tovább is, mint kitépett
pókláb, amely pók nélkül is kaszál.

Felhőt követ a szellem, s csapodár fényt,
az agy csak a felhúzott szerkezet
gépösztönét, míg óriásbogárként
fal az óra percegve perceket.

Időjárás

2026-09-05, 19:05
Overcast
WNW
Előjelzés
25°C
2.6 m/s
Apparent: 24°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 40%
Szél: 2.6 m/s WNW
Széllökések: 13.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /80% / Rain
Napfelkelte: 06:08
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com