Koncert Gábor József emlékére
A rendezvény 2011. február 06-án (vasárnap) a Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. szám alatti Nádor Teremben 15 órakor lesz.
Gábor József, 1914-ben született Hajdúnánáson. A debreceni konzervatóriumban tanult, de egy sport baleset miatt, elvesztette látását.
1945-ben felvették a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, így tanulmányai végeztével ő lett az első vak gyógypedagógus hazánkban. 1949-től a Vakok Országos Nevelő és Tanintézetében magyar irodalmat és nyelvtant tanított. Diákjai részére irodalmi szakkört szervezett, melynek keretében létrehozta a Homérosz Irodalmi Kört. Gyermekkorától kezdve írt verseket, novellákat, melyeket a Vakok Szövetségének lapjai közöltek.
1958-ban létrehozta az Irodalmi Értesítő című folyóiratot, melynek haláláig, 1963-ig szerkesztője volt. Halála után, Az „ÓDA a FÉNYHEZ” című Antológiában gyűjtötték össze és tették közzé az olvasók számára néhány művét.
Ezzel a műsorral a szervezők tisztelegni szeretnének Gábor József munkásságának és emlékének. A műsorban fellépnek az irodalmat kedvelő sorstársak, valamint Gábor József tanítványai.
A rendezvény díszvendége Ifj. Gábor József zongoraművész
Az emlékműsor közreműködői/sorstárselőadók:
- Geriné Jóna Ilona,
- Horváth Istvánné,
- Horváth István,
- Donkó Jenő,
- Rózsa Dezső
- Lakó Sándor
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők – a belépés díjtalan.
Ezeket is olvassa el:
Kedvezményes jegyvásárlási lehetőség a Budapesti Operettszínházban
Tapintható művészet mindenkinek
Tematikus séta a 30 éves Katona József Könyvtárba
MVGYOSZ: egyelőre marad a jelenlegi Felügyelő Bizottság
Többen várnak kutyára, mint ahányat kiképeznek
Az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti iskola bemutatja zenei tehetségét
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
11°C






Vélemény, hozzászólás?