A magyar kultúra napja az esélyegyenlőség jegyében
Január 22-én pénteken, a Magyar Kultúra Napján különleges programmal készült a Fővárosi Nagycirkusz: Demjén Natália artistaművész trapézon előadott hegedű kísérete mellett a Vakrepülés Színtársulat tagjai énekelték az előadást nyitó Himnuszt, majd a páholyban helyet foglalva, narráció segítségével tették akadálymentessé a Fesztikon című előadás megismerését látássérültek számára a szervezők.
„A magyarság kultúrája sokféle ág összefonódásával, összekapaszkodásával alakítható egész lombozattá. Különlegesnek szánt és szerkesztett előadásunkban helyet kapnak azok a társművészetek is, amelyek néha észrevétlenül, máskor hangsúlyosan folynak bele a munkánkba, segítenek, egészítenek ki bennünket. Amennyiben a cirkusz nem csak, vagy nem feltétlenül bolondozás, mint tartotta magát ez a rossz hiedelem sokszor évszázadokon keresztül, úgy az értékteremtésben társa és érdekszövetségese az összes többi művészeti ágnak. Bízunk benne, hogy ez az este bebizonyítja minden érdeklődő és résztvevő számára, hogy a társművészetek jól érzik magukat a cirkuszban, és a cirkusz érzékeny szeretettel fogadja ezeket a társművészeteket, ezeket a művésztársakat sokat látott falai között!” – mondta el Fekete Péter, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos, igazgató.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
BácsvakokHogyan látod a nem látókat? - rajzpályázat gyermekeknek
Elhunyt Kenderes Gábor, a magyar para-erőemelősport alapítója
Bolhacirkusz - a MEOSZ. jegyzete
Az együttműködés, amiből hangoskönyvek születnek – Interjú Nagyné Berke Mónikával
Újra reményt jelenthet a vakok számára a jövőre nyíló budapesti intézet: „Azon dolgozunk, hogy minél...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
7°C







Vélemény, hozzászólás?