Már több mint 350 felajánlás a Digitális Összefogás akcióban
A tárca kezdeményezésére, a Digitális Jólét Program koordinálásával elindított akcióban eddig 353 felajánlást tettek távközlési szolgáltatók, más iparági szereplők, és több esetben egyéb ágazatokban működő cégek is.
A támogatások folyamatosan érkeznek a gazdasági élet minden részéből.
„A felajánlások mennyisége és sokszínűsége mutatja, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Az összefogást jelzik azok a példaértékű felajánlások is, amelyeket a távközlési szolgáltatók az elmúlt hetekben az ITM által létrehozott Digitális Összefogás akció keretében tettek. Közös erővel sikerülhet egyre több diákot ellátni olyan eszközzel, amivel a digitális munkarendben problémamentesen tudják tartani a lépést a többiekkel. Ennek a célnak az eléréséhez kérem a vállalatok és magánszemélyek további támogatását – hangsúlyozta Solymár Károly Balázs, a minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.
Az elmúlt hetekben fejajánlást tevő több mint 130 piaci szereplőhöz csatlakozott az ITM felügyelete alá tartozó Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A Digitális Összefogás akció az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Munkacsoporttal együttműködve adja át a diákoknak azokat az eszközöket, amelyek nélkül a digitális oktatást nem vagy csak nagy nehézségek árán érték volna el.
„A jelenlegi időszakban közös érdek, hogy a legjobb tudásunk szerint segítsünk a rászoruló gyerekeknek, a szülőknek, és ezzel a tanároknak is, ezért a Digitális Összefogás akció keretében a KIFÜ 30 notebookot adományoz az Országos Roma Civil Tanács által kijelölt családoknak¬” – nyilatkozta Szíjártó Zoltán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség elnöke.
(ITM Kommunikáció)
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C