Emmi: megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja
A közlemény szerint a telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, így az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.
A közleményben kitértek arra is: az Országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket. Ezek között több az egészségügyi ellátást érintő változás, az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korábbi szabályozását módosítja. Így a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg.
A most elfogadott szabályozás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig van érvényben, azonban felhatalmazó rendelkezés biztosítja a kormánynak annak lehetőségét, hogy szükség szerint rendeletben szabályozza a telemedicinális ellátások feltételeit – áll a közleményben.
MTI
Ezeket is olvassa el:
Sorra érkeznek a kórházakba a védőeszközök
Nem kell már utazni a kezelésekért
Digitális egészségügyi konferencia először Magyarországon
4 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és 3 beteg hunyt el
365 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 3 idős, krónikus beteg
Új hatóanyag-keverék izomszövetek regenerációjához
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C





