Virológus: ismét egyre több a fertőzött a világban
Magyarországon megfelelő időben hozták meg a szükséges intézkedéseket, és az emberek, más országokhoz viszonyítva, jobban figyelembe vették a vírus okozta fenyegetést.
Nagyon fontos felismerni és izolálni a járványt leginkább terjesztő gócpontokat, mivel ez a legfontosabb fegyver a vírus ellen addig, amíg nincs vakcina, illetve gyógyszer – hangsúlyozta.
A virológus kitért arra is, hogy kétkedéssel kell fogadni azon híreket, amelyek szerint egyes európai országokban már tavaly tavasszal kimutatták a koronavírust. Egyelőre nincsenek pontos adatok arról, hogy az Európában terjedővel azonos vagy csak hasonló koronavírust találtak-e – mutatott rá.
A műsorban elhangzott, hogy Szerbiában, Szlovákiában és Romániában is egyre több a fertőzött.
MTI 2020. július 10.
Ezeket is olvassa el:
A tömegszervezetek az átszervezés után stabilan működnek.
Segítség az ép fogakért
Debrecenben is megkezdődött a regisztrált idősek oltása
3945 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 101 beteg
A debreceni plazmaközpontok is felkészültek a koronavírusból gyógyult donorok fogadására
Nemcsak a koronavírus jelenlétét, hanem a különféle rizikófaktorokat is vizsgálják Debrecenben
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
17°C





