Egy lépéses, gyorsabb koronavírustesztet fejlesztett ki egy magyar cég
Gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust az az új, egylépéses PCR-teszt, amelyet egy magyar tulajdonú molekuláris diagnosztikai cég fejlesztett ki – írta honlapján a Semmelweis Egyetem. A tesztet gyorsasága, valamint hatékonysága miatt a jövőben egyre növekvő számban fogjuk használni – mondta dr. Merkely Béla Semmelweis Egyetem rektora.
Egy lépeses RT-PCR-tesztet fejlesztett ki a SARS-CoV-2 koronavírus kimutatására egy magyar tulajdonú, a nemzetközi piacon jelen levő molekuláris diagnosztikai cég, az Omixon Biocomputing Kft., amely európai megfelelőségi (ún. CE; Conformité Européenne) jelet kapott az AzureSeq elnevezésű termékére – olvasható a közleményben.
A magyar cég hangsúlyozza: egy forradalmian új laboratóriumi folyamatot alkalmaztak a virális RNS detektálására, így nem szükséges azt első lépésként kivonni a mintából.
A klasszikus PCR-vizsgálat a mintából kivont vírus RNS kimutatásán alapul. Az RNS-kivonás időigényes, több órán át tartó költséges folyamat, reagens és külön ezzel foglalkozó szakember is szükséges hozzá. Ráadásul a reagensgyártó cégek gyakran nem képesek megfelelő mennyiségben és időre szállítani. Éppen ezért óriási szükség van olyan tesztre, amihez nem kell kivonni az RNS-t, hanem KÖZVETLENÜL A LEVETT MINTÁBÓL ELVÉGEZHETŐ A KIMUTATÁS – mondta dr. Vásárhelyi Barna, az eszköz elővizsgálatában részt vevő Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója.
Mint elmondta, az új fejlesztésű, egy lépéses direct RT-PCR tesztet kipróbálták, ÉS A KAPOTT EREDMÉNYEK TELJES MÉRTÉKBEN MEGEGYEZTEK A KLASSZIKUS PCR-VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEIVEL.
Dr. Merkely Béla rektor hangsúlyozta: az új, magyar fejlesztésű teszttel végzett vizsgálatok gyorsabban adnak eredményt, kevesebb szakember kapacitását kötik le és várhatóan költséghatékonyabbak, éppen ezért A SEMMELWEIS EGYETEM NÖVEKVŐ SZÁMBAN HASZNÁLJA MAJD EZEKET A JÖVŐBEN.
A magyar cég az AzureSeq terméket a SeqOnce Biosciences, kaliforniai céggel együttműködve fejlesztette ki, és kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik Európában, a Közel-Keleten és Afrikában.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Újra remény a csontátültetésre szorulóknak
623 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 5 idős krónikus beteg
15 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt
411 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két idős, krónikus beteg
Friss érvényesítés nélkül is elfogadják az utazási kedvezményre jogosító okmányokat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C







Vélemény, hozzászólás?