Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A Vizuális kultúra mindenkié - a VGYKE. záró rendezvénye
48
hallgató

A MEOSZ azonnali intézkedést sürget a perköltségek ügyfelekre történő áthárítása miatt az egészségkárosodással összefüggésben indult közigazgatási perekben

- 2020. október 8. 9:23 - 722 megtekintés

2020. márciusától az egyfokú járási hivatali eljárások bevezetésének következtében a hatóság sérelmezett döntését kizárólag a bíróságnak címzett keresetlevélben lehet megtámadni, tehát az eddigi fellebbezések helyett az ügyfelek kereseti kérelem formájában gyakorolhatják jogorvoslati jogukat.

Ez azt jelenti, hogy az olyan ügyekben is, ahol az egyetlen jogosultsági feltétel a jogszabályban meghatározott egészségkárosodás megállapítása – mint például a fogyatékossági támogatás, rokkantsági járadék, megváltozott munkaképességű személyek és kiemelt ápolási díj esetében hatósági bizonyítvány kiállítása – azaz nem jogkérdésként a hatóság döntését vitatni, és másik orvosi szakvéleményt kérni csak a bíróság előtt lehet. Ilyenkor a törvényszék minden esetben igazságügyi orvosszakértőt von be az eljárásba, és az így elkészült szakvéleményre alapozva dönt a kereseti kérelemben foglaltakról.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke György István, területi közigazgatásért felelős államtitkárnak írt levelében ( a MEOSZ elnökének levele itt olvasható) felhívta a figyelmet arra, hogy a MEOSZ szerint sérül az ügyfelek második orvosi vizsgálatához, és ezzel a második vélemény elkészítéséhez fűződő alapvető egészségügyi joga azzal, hogy semmilyen más módon nincs lehetőség a közigazgatási határozat részét képező orvosszakértői vélemény vitatására, csak közigazgatási per indítása. Különösen méltánytalan, ha ezek a perek a panaszosok számára még költséggel is járnak. Szövetségünket ugyanis több érintett arról tájékoztatta, hogy a közigazgatási pertől való elállásuk vagy pervesztességük esetén a törvényszék a kormányhivatal jogi képviselőjének munkadíja, mint perköltség megfizetésére kötelezte őket.

Mindez váratlanul érte a panaszosokat, hiszen a kormányhivatal határozatában az szerepelt, hogy az adott ügykörben indított közigazgatási per illeték- és költségmentes. A sérelmezett  gyakorlattal kapcsolatban a kormányhivatal azt a tájékoztatást adta, hogy a megnövekedett ügyszám miatt a perképviseleti feladatokat a kormányzati tisztviselőkön túl kénytelenek ügyvédi irodák bevonásával megoldani, így a velük szemben álló ügyfeleknek számolniuk kell a jogi képviseletből eredő perköltséggel. Az, hogy egy adott ügy kormányhivatali vagy külső jogi képviselőhöz kerül, a véletlen ügyelosztáson múlik, tehát a magánszemély pervesztessége esetén kvázi szerencse elemmé válik a fizetés kérdése.

A perköltség ügyfelekre terhelése azt jelenti, hogy a panaszos fizeti ki a külső jogi képviselő munkadíját. Rendkívül igazságtalan ez az olyan egészségkárosodással összefüggésben indított közigazgatási perekben, amikor a bíróság döntéshozatalához szükséges orvosi szakkérdést igazságügyi orvosszakértő fogja megvizsgálni, jogi okfejtésre, érvelésre nem kerül sor. Ezzel a fogyatékossággal érintett emberek a károsultjai annak, hogy második szakvéleményhez való jogukat a közigazgatás keretein belül nem, csak bírósági per keretében érvényesíthetik. Ezekben a perekben pedig ha a kormányhivatalt nem kormányzati tisztségviselő képviseli, az egyébként nehéz anyagi helyzetben lévő mozgáskorlátozott vagy fogyatékossággal érintett embereknek a per költségeit is viselniük kell.

Az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésének értelmében a kormányhivatali szervezetrendszerben a másodfokú közigazgatási egységeket megszüntették, ezzel egyidejűleg számolni kellett volna a megemelkedett keresetek száma miatt a perképviseleti ügyteher növekedésével, és így az ennek megfelelő hivatali létszám bővítésével. Ez azonban feltételezhetően elmaradt. A kormányhivatal apparátusa létszámának, feladatainak és finanszírozásának tervezése állami feladat, melynek elmulasztása nem eredményezheti a hatóság humánerőforrás állományának elégtelensége miatt jelentkező többletfeladatok költségeinek ügyfelekre történő áthárítását – hangsúlyozta levelében Kovács Ágnes.

Különösen méltánytalan ez olyan emberek esetében, akik egészségi állapotuk megromlása miatt fordulnak pénzellátás, illetve jogosultság (kedvezmény) megállapítása érdekében a hatósághoz, majd a hivatallal szembeni sérelmük orvoslása esetén további, számukra megterhelő kiadásokkal is szembesülhetnek. A kétfokú hatósági eljárás a fellebbezéssel ingyenes jogorvoslatot tett lehetővé, ezért a jogorvoslati jog töretlen biztosítása érdekében a kormányhivatalnak kötelessége saját forrásból megteremteni az ügyfelek számára, hogy a jogszabályban biztosított jogorvoslati jogukkal szabadon élhessenek. Ennek garanciája az, hogy az immáron egyetlen jogorvoslati út, a közigazgatási perek esetén az ügyfelek mentesülnek az illetékek, költségek és az esetleges pervesztesség esetén fizetendő költségek megfizetése alól.

A MEOSZ elnöke György István soron kívüli intézkedését kérte annak érdekében, hogy az egészségkárosodáson alapuló ellátásokkal kapcsolatban indított közigazgatási perek az ügyfelek számára teljesen költségmentesek legyenek.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 7. kedd, Gizella napja van.
Az év 19. hete és 128. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1917. Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz.


1932. Átadják pompás külsőségek között a debreceni egyetem új épületét.


Berzsenyi Dániel / 1776. máj.7. - 1836.

A Pesti Magyar Társasághoz

"...Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert mint a milliókat
Ez áldja s égi boldogságra inti..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com