Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Twisted Sister - I've had enough
53
hallgató

Tapintható szobrok is lesznek a kecskeméti új kertben

- 2020. november 14. 8:48 - 759 megtekintés

Érzékelések kertje a neve annak a kis ligetnek, amelyet a kecskeméti Rákóczi iskola előtti Aomori parkba tervezett meg a Kecskeméti Szent László Lions Club azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a látássérültek mindennapi problémáira. A kertet a múlt hét végén lelkes önkéntesek kezdték el építeni, másfél ezer cserjét kiültettek. Folytatás tavasszal. (rádiónkban nov. 15-én 14 órától hallható interjú a kezdeményezésről!)

Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe/Bács-Kiskun megyei hírportál

A nemzetközi Lions mozgalom egyik fő célja a látás védelme, azaz a látáskárosodások megelőzése, valamint a vakok és gyengénlátók segítése. Ennek jegyében – Kecskeméten is – rendszeresen szerveznek szemszűréseket, pénzadományokat gyűjtenek, szemüvegeket és eszközöket, például vércukor- vagy vérnyomásmérőt adományoznak, vagy éppen érzékenyítő foglalkozásokat tartanak a másság elfogadására az egészséges fiatalok körében. A klubtagok más hátrányos helyzetű embereket is támogatnak, főleg az értelmi sérült felnőtteket és gyerekeket, illetve a súlyos cukorbetegségben szenvedőket is. Nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, felvilágosító előadásokkal, szűrésekkel.

A Kecskeméti Szent László Lions Clubnál pár éve elhatározták, hogy a programok mellett különleges módon hívják fel a figyelmet a látássérültek mindennapi problémáira. Az ötlet egy érzékenyítő liget létrehozása volt, ahol csukott szemmel bárki kipróbálhatja, milyen az, amikor valaki csak a hallására, tapintására és a szaglására támaszkodhat a tájékozódás során, de emellett pihenőhelyet nyújt a vakoknak és más sérülteknek, valamint természetesen a közelben lakóknak is. Noha a koronavírus-járvány némileg késleltette, hogy a tervekből valóság legyen, szombaton nagy lépést tettek a lionsosok.

Hívásukra közel száz önkéntes vett részt a Rákóczi iskola előtti Aomori parkban tartott tereprendezésen és kertészkedésen. Egy óra alatt összesen körülbelül ezerötszáz, zömében illatos cserjét ültettek el, elkészült egy kis domb és egy csigavonalú, homokból, faháncsból és különböző méretű és formájú kövekből épült ösvény is. Mint Harsányi Zsuzsanna, a Kecskeméti Szent László Lions Club soros elnöke elmondta: széles körű összefogás alakult ki, hiszen a munkába bekapcsolódtak az Első Kecskeméti Lions Club és a Digital Lions Club tagjai, a Leo Club középiskolás önkéntesei, de érkeztek a Kecskeméti Rotary Clubtól, sőt, egy budapesti Lions klubtól is. Magukénak érzik a kertet az iskola pedagógusai, valamint a szomszédos Csiga­biga óvoda munkatársai is, ők is kivették részüket az ásásból, lapátolásból.

A kutyák elől lezárt kertnek van öntözőrendszere, egy támogatónak köszönhetően pedig ivókút is került ide. A füvesítés egyelőre még hátravan. Nyolc betontömb is látható a helyszínen, ezekre a KÉSZ Kft. acélszobrászati alkotótáborában részt vevő művészek tapogatható térplasztikái kerülnek majd, melyeket kifejezetten a ligetbe szántak. A jövő évi tervek között szerepel egy kőasztal kihelyezése, melynek lapján a látássérültek által is kitapintható malomjáték lesz, emellett az egész térről is készül egy kicsinyített makett.

A rákóczis diákok között madáretető-építő versenyt hirdettek, a legjobb etetők ugyancsak a kertet gazdagítják, díszítik majd. Az ovisok által készített szélcsengőket pedig a dombon álló kis fára fogják felakasztani, ezáltal is sajátos hangulatot kölcsönözve a térnek.

Az iskolásoknak más szerepük is lesz az Érzékelések kertjében, a Rákóczi iskola ugyanis vállalta, hogy a diákok gondozni, ápolni fogják a növényeket.

A kert költsége egyébként körülbelül tízmillió forint, a Kecskeméti Szent László Lions Club ennek fedezetét nagyrészt egy tavasszal ebből a célból szervezett jótékonysági Zorán-koncert bevételéből, a klubtagok és támogatók adományaiból, valamint pályázati pénzből teremtette elő.

(Forrás: Bács-Kiskun megyei hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - egy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: Tízórai - Godó Gyurival
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com